Szűcs Lajos,  Pest Megyei Közgyűlés fideszes elnöke és Mengyi Roland borsodi elnök is vitt magával kísérőt az atlanti-óceáni üdülőhelyen november végén tartott konferenciára – tudta meg a Blikk.

 

 

Mivel a magyar politikusoktól nem kapott választ, a Blikk a külföldi szervezőkhöz fordult, hogy kiderüljön, kik utaztak tavaly novemberben több napra az Azori-szigetekre, az Európai Régiók Gyűlésére.

A lapnak Francine Huhardeaux, az Európai Régiók Gyűlésének sajtófőnöke azt mondta, hogy a 12 fideszes megyei vezető mellett még két fő volt a hivatalos delegáció tagja. Tájékoztatása szerint Orgoványi Ágnes külügyi tanácsadó kísérte Szűcs Lajost, ő szervezte a megyei vezetők utazását, és tagja volt a hivatalos delegációnak.

A hivatalos küldöttségbe tartozott még egy hivatalnok. Varga Ferenc külügyi tanácsadó a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei önkormányzatban dolgozik, és a páneurópai romastratégiát előterjesztő Mengyi Roland elnököt kísérte – mondta az európai szövetség sajtófőnöke.

A hivatalos kísérőknek a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége (MÖOSZ) fizette az utazási költségeit – mondta Ambrus András, a Pest megyei önkormányzat sajtófőnöke. A Blikk még két magyar kísérőről tud: Kovács Ferenc Vas megyei elnök és Nagy Kálmán Zala megyei alelnök beismerte, hogy a feleségük is ott volt.

Korábban a megyei vezetők azt mondták, hogy azért képviseltették magukat ilyen nagy számban, hogy támogassanak ott egy magyar előterjesztést, a páneurópai stratégiát. A MÖOSZ eddig nem nyilatkozott arról, hogy mennyibe került a politikusok azori-szigeteki útja, és nem adta ki az utaslistát sem. A Blikk ezért bírósághoz fordult, a Fővárosi Törvényszéken a tárgyalás április 2-án kezdődhet.