De hova tűnt a mi Nándink? Hátraléptek az MSZP-s nagyágyúk

400246_165231570256088_146057475506831_240471_1944251718_n

Hiller „tisztség nélküli tisztséget”  kíván betölteni, Szekeres visszavonta pályázatát, Kovács László nem kapott elég támogatást.

 

Eredetileg 52 pályázó jelentette be – akár több pozícióra is – indulását és adta le pályázatát az MSZP előre hozott tisztújítása során, számuk azonban megcsappant, közel tízzel kevesebben méretik meg magukat a jövő hétvégi kongresszuson – írja a Népszabadság.

A lap információi szerint Hiller István volt pártelnök azt jelezte a Puch László vezette jelölőbizottságnak, hogy „tisztség nélküli tisztséget” kíván betölteni a pártban, vagyis minden lehetséges fórumon és felületen befolyásolni fogja az MSZP politikáját, de a formai irányításban nem vesz részt. Szekeres Imre korábbi elnökhelyettes adott ugyan be pályázatot elnökségi pozícióra, de azt később visszavonta.

A Népszabadság úgy tudja, Kovács László volt pártelnök és uniós biztos több posztért is indult volna, de a megyei delegáltakból álló jelölőbizottság előtti meghallgatásán végül nem kapta meg a szükséges támogatást.

Az MSZP elnöki posztjáért Mesterházy Attila jelenlegi elnök mellett Szanyi Tibor száll versenybe, a választmányi elnöki poszton Simon Gábor kihívója Botka László, az elnökhelyettesi posztra pedig többen is aspirálnak, ahogyan a két alelnöki pozícióért is érdemi harc várható – írta a Népszabadság.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű