A helyi pénzre nagy az igény: az alulról szerveződő soproni kékfrank két éves történetét a jövő héttől követi a veszprémi önkormányzat által ösztökélt balatoni korona. A nagyvárosok közül Miskolc és Pécs, a kisebbek közül Gyula és Bicske is számol a pénzzel, ami a helyi gazdaságélénkítés eszköze lehet számukra. A világon mintegy ötezer helyi, közösségi pénzt használnak, melyek közül a Svájci WIR a leghíresebb, már csak a múltja miatt is. A történet az 1930-as évek gazdasági világválsága idején kezdődött, amikor a svájci gazdák és vállalkozók megoldást kerestek a pénzhiányra. Ekkor született meg az egymás közötti barter-elszámolás, tizenhat alapítóval-írja a sonline.hu 
Pénznyomdában készül, pénznek hívják, de fogalmilag mégsem az, hanem pénzhelyettesítő eszköz. Az utalványhoz áll a legközelebb, a mögötte lévő gazdasági erő azonban összehasonlíthatatlanul nagyobb lehet. És pedig az összefogás, a munkáltatók, a nagyfoglalkoztatók, az önkormányzatok és az érdekképviseletek összefogása miatt. Így magyarázza a helyi pénz lényegét Palkó Sándor tanár, közgazdász, aki motorja a zselici, kaposvári, somogyi dénár létrehozásának. Az energiáit tekintve: ezen nem fog múlni a bevezetés sikere. És ha a lendület lankadna, Corvinusos tanára, Varga József docens gondoskodik róla, hogy ismét felpörögjön, mondja mosolyogva. A Kaposvári Egyetemen – ahol a gazdaságtudományi kar régóta kutatja a pénzhelyettesítő eszközöket, a közelmúltban szervezett konferenciát, a hét végén a szabadkai egyetemen tartott előadást, szerdára Jutába hívták nagy szeretettel.

 

Jelenleg 62 ezer elfogadóhellyel éves szinten 1,65 millió frank értékű svájci helyi pénz forog. Nemkülönben érdekes, meséli Palkó Sándor, az ausztriai Wörgl példája, szintén a nagy gazdasági válság idejéből. A négyezer lelkes település helyi pénzét munkajegynek hívták, s miután bevezették, egy év alatt 35-ről 14 százaléka csökkent a munkanélküliség, az önkormányzat felújította az összes utat, közintézményt, és a vízvezeték-hálózatot. – Kulcskérdés a munkáltatók és a szintén nagyfoglalkoztató önkormányzati szektor fogadtatása – mondja Palkó Sándor. – A fizetések húsz százaléka kiadható lehet akár helyi pénzben is, amit az emberek a helyi kereskedelemben és szolgáltatásban fognak elkölteni. Markogazdasági adatokból éves szinten 200-300 millió forint értékű pénzhelyettesítő-forgalommal számolunk kezdetben. Az elfogadóhelyek száma nagyban meghatározza ezt, hiszen a forgalom akár 30-60 kilométeres körben is működhet, ami egy hatalmas piac.

A Széchenyi szakközépiskola pedagógusa több mint két évtizedes kereskedelmi oktatói gyakorlattal, s ebbéli jelentős kapcsolati tőkével a háta mögött elkezdte a „közvéleménykutatást”. Számos kaposvári szolgáltatóval, kereskedővel egyeztetett, előkészítendő a tavaszra tervezett szövetkezet megalakulását. Ez a forma tökéletesen demokratikus, egy-egy szavazattal vesz benne részt minden alapító, mondja Palkó Sándor. Sopronban 143 alapító állt az ügy mellé, ma 600 helyen fogadják el a kékfrankot, a balatoni koronát 200 körüli elfogadóhellyel indítják. Somogyban is hasonló összefogást szeretne a koordinátor-tanár, aki a Kaposvári Egyetem első végzős mesterszakos pénzügyi képzésében mélyült el a helyi pénz témájában.

Diplomamunka lett az elmélyülésből, s előadás több egyetemen. Az erdélyi Sapientiára írt értekezése konferenciakötetben olvasható. A multinacionális cégek a mindenkori törvényes fizetőeszközön keresztül „exportálják” a helyi vásárlóerőt.” Palkó Sándor közgazdászi hitvallása a köznyelvben annyit tesz: tudatos vásárlással magának termel hasznot és magának ad megélhetést a helyi munkaerőpiac. Ilyen egyszerű. A többi a kiszámolható egyéb kedvezményeken is túlmutató számolásra van bízza.

Ripplt ezresre, Szent Lászlót húszezresre tenné

A pénzügyi közgazdász közösségi portálon indított csoportot a zselici, kaposvári, somogyi dénár népszerűsítésére. Fontos, hogy az emberek szeressék a pénzhelyettesítő fizetőeszközt, ezért javaslatokat vár arra, kik szerepeljenek a fémszálas, vízjeles pénzpapírokon. Vaszaryt 500, Rippl-Rónait 1000, Nagy Imrét 2000, Esterházy grófot 5000, Kossuth-ot 10 000, Szent Lászlót 20 000 dénárosra álmodta meg. De szabad az ötletelés, s aztán a vásár…sonline.hu