24 fős delegáció érkezett a lengyel  Zoryból Mezőkövesdre március 12-én.

 

A lengyel vendégek elsőként március 13-án kedden mutatkoztak be a mezőkövesdiek előtt. A délelőtt során Zory karatecsapata, valamint a kövesdi Shotokan Karate Egyesület tartott bemutatót a Szent László Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskolában.
A délután során elsőként a Zory város múzeumával ismerkedhettünk meg, amely a helytörténeti gyűjtemény mellett a színes és gazdag afrikagyűjteményéről híres.
A Żory Museum helytörténeti részlegében az ősök történetét, életvitelét igyekszik bemutatni a kiállítás, ahol egyebek mellett a konyha, a szobák berendezése, kellékei, eszközei láthatóak.
Egy másik szobában pedig szilézia mezőgazdasági világáról tudhat meg az érdeklődő. Emellett rangos helyet foglal el a múzeumban az európaszertes híres afrikagyűjtemény is.

A neves lengyel múzeum után Zory város folyamatban lévő, illetve már megvalósult uniós pályázatokról kaphattak átfogó képet a résztvevők. A lengyel testvérvárosban kialakítottak egy ún. westerncityt, amely egy vadnyugati hangulatú, az épületekben, a városrész kialakításában a vadnyugat hangulatát idéző szórakozókomplexum, amelynek költségeit részben, 1/3-os arányban az Unió, a többi részben pedig a város finanszírozott, azonban 30 évre a területhez jól értő cégnek adták ki üzemeltetésre.
„Ezek a beruházások nagyban javítja az emberek életét, mindennapjait. Gondolok itt az iskolai, képzési fejlesztésekre, a szennyvízberuházásra, valamint az új szórakoztató, kulturális, sport létesítmények még szélesebb körben szolgálják az itt élőket, a kényelmüket, s reméljük, hosszútávon Zory város turizmusa is fellendül e nagy volumenű fejlesztések hatására.” – tette hozzáWojciech Kaluza, Zory alpolgármestere.
A másik nagy projekt révén teljesen megújul és kibővül a híres Baranowice kastély, de létrehoznak egy kulturközpontot, egy úgynevezett Yatenga-t, ahol a múzeum egy része, kiállítótermek, koncerttermek, vendéglátó egységek kapnak helyet. Zory város vezetése azonban nemcsak a kulturális, hanem a sport területén is hatalmas fejlesztéseket, beruházásokat valósít meg. Egyebek mellett egy hatalmas Tenisz központot alakít ki, amely egész Lengyelország területén egyedülálló lesz, valamint egy ún. Gimnazjon-t, amely egy sportcentrum, ahol aerobikozni, jógázni, illetve számos más sportágat lehet majd űzni.
A lengyel Zory városával már 1995 óta testvérvárosi kapcsolatban áll Mezőkövesddel, amely az évek során továbbfejlődött.
„Ez egy a legrégibb testvérvárosi kapcsolata Zory városnak. Nagyon elégedettek vagyunk ezzel a kapcsolattal, és a jövőben tovább szeretnénk fejleszteni. Az együttműködésünk nagyon jó irányba halad, és mostanában már amellett, hogy a városvezetés találkozik, egyre több alkalommal találkoznak a civilek, a művészek egymással, keresik a kapcsolatot. Mindig nagyon jól érezzük magunkat Mezőkövesden, hiszen mindig nagy szeretettel fogadtak bennünket, de mi is mindig szívesen látjuk a kövesdieket Zoryban.” – mondta el Zory város alpolgármestere.
A keddi napot a kulturális gálaműsor zárta, amely során színvonalas produkciókat láthatott a közönség. Az előadás során bemutatkoztak a Városi Zeneiskola fúvósai, a Matyó Néptáncegyüttes, Guba Viktória. A mezőkövesdiek mellett Zory város Gimnáziumának diákjai is magas színvonalú, énekes produkciókat adtak elő, amely lengyel hangulatot varázsolt a színházterembe.
A delegáció tagjai másnap, március 14-én részt vettek az 1848-49-es Forradalom és Szabadságharc tiszteletére szervezett városi ünnepségen. A március 15-ei megemlékezés programjai után nyílt meg a Közösségi Ház színháztermében a „Testvérvárosunk Zory” című képzőművészeti- és fotókiállítás.
A tárlatot dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg, aki egyben köszöntötte a lengyel vendégeket, kiemelve a két település közti szoros viszonyt.
„Kezdeményezője és résztvevője voltam a két város közötti kapcsolatfelvételnek. Nagyon örülök, hogy a lengyel Zoryval ilyen aktív, élő a kapcsolatunk, mint azt az elmúlt napok mutatják. Szeretnénk új alapra helyezni a Zoryval való kapcsolatunkat, együttműködésünket, amelynek az lenne a lényege, hogy ne csak a városvezetés, hivatalos delegációk találkozzanak, hanem a különböző civil szervezetek, az iskolák, a tanulók is találkozzanak, szervezzenek közös programokat, hogy Mezőkövesd és Zory minden lakója részese lehessen ennek a testvérvárosi kapcsolatnak. A lengyel barátaink is örülnek, támogatják ezt a kezdeményezésünket.” – emelte ki dr. Fekete Zoltán polgármester.
A kiállításon a Zory építészeti kincseit megörökítő fényképek kaptak helyet, valamint a lengyel alkotótábor művészeinek alkotásaiból kaphattunk ízelítőt. A tábornak szoros kapcsolata van a Mezőkövesden működő Laczkó Pető Mihály és Tábori Aranka által vezetett Életfa Alkotóközösséggel. A lengyel alkotók vezetője Ewa Rotter-Plóciennikowa, aki már 1988 óta szervezi az alkotótáborokat és ezt a kiállítást is.
„A táborok működtetésében nagy szerepet vállal Zory város vezetése is. Azoban az alkotótábornak számos hozadéka van, hiszen színesít Zory kulturális, művészeti értékét, más településekkel, országokkal történő kapcsolattartás, -építésben is fontos szerepet kap a tábor. Az pedig külön öröm számunkra, hogy magyarok, illetve mezőkövesdiek is főként Laczkó Pető Mihály és Tábori Aranka is részt vesznek a ezeken a táborokban. A mostani kiállításon bemutatott képek a Zoryban megrendezett alkotótábor 10 napja alatt készültek. A táborban résztvevő amatőr és hivatásos művészek a tájat, a várost, a táborban szerzett érzéseiket, tapasztalásukat festették meg ezeken a képeken. Az alkotások számos technikával készültek.” – emelte ki Ewa Rotter-Plóciennikowa.
A hangulatos, a lengyel tájat, Zory vidékét bemutató képeket április 12-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Közösségi Házban.