Kilenc hétvégi faház vált  a tűz martalékává Miskolc lyukóvölgyi városrészében szombaton, ahol mintegy 200 hektáron égett a száraz fű – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Rinyu Zsuzsanna azt mondta: megerősített létszámmal dolgoznak a tűzoltók a megyében, ahol már hetek óta érvényben van a tűzgyújtási tilalom. Ennek ellenére szombaton is mintegy 70-szer riasztották a tűzoltókat szárazfű-, illetve avartüzekhez.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az egyébként is száraz növényzet könnyen lángra kap, ráadásul az olykor feltámadó szél továbbviszi a lángokat.
Hozzátette: tilos tüzet gyújtani a megyében még a kijelölt helyeken is, valamint fokozottan kell ügyelni arra, hogy a dohányzók a cigarettacsikket minden esetben megfelelően eloltsák.