A Nyugati kapcsolat javítása, a Kiss Ernő utca folytatásának kiépítése

419388_321604931227304_100001333991952_877492_1413253065_n

Soron következő ülését tartja  jövő héten – március 22-én – a miskolci közgyűlés. 

 

Beszámolót tárgyalnak az Integrált Városfejlesztési Stratégia keretében megvalósuló projektek előrehaladásáról is. Az eddig elkészült projektelemek között szerepel az Erzsébet tér rekonstrukciója, a Szinva parti sétány kiépítése, sétány kialakítása az Uitz-Kálvin utcán, zöldterületek rehabilitációja, térfigyelő rendszer létesítése a belvárosban és a történelmi Avason, a Dayka-híd építése, a Malomszög u. kiszélesítése, a Nyugati kapcsolat javítása, a Kiss Ernő utca folytatásának kiépítése. Ugyanígy az avasi temető kerítésének építése, a Kossuth utcai református templom homlokzat-felújítása, a belvárosban gazdasági célú helyiségek, ingatlanok felújítása.
Kivitelezés alatt álló projektelem a Városháza épületegyüttesének komplex rekonstrukciója, és előkészítés alatt van a Patak utcai mélygarázs építése, valamint a mélygarázs fölötti tér közterület-fejlesztése. Beszámoló kerül a közgyűlés elé a Miskolc közúti és gyalogos hídjainak rekonstrukciójára vonatkozó, intézkedési terv múlt évi végrehajtásáról is-írja a minap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük


Zsófia-kilátó webkamera

Zsófia-kilátó webkamera

Legfrissebb

Friss kommentek

Népszerű