Csak 11 után kezdődött el az érdeminek tekinthető program a betiltott Magyar Gárda utódszervezetének a 10 órára meghirdetett avatóünnepségén. Az Index helyszíni tudósítója szerint mintegy ezer ember gyűlt össze a téren, melyet több száz rendőr vett körbe.

 

A gárdisták ülve hallgaták a beszédeket, a helyszínen elhangzott rendőrségi felhívás szerint alakzatban ülniük sem szabad. Bár a Magyar Gárdát betiltották még 2009-ben, azóta több rendezvényt is tartottak. Az ezek kapcsán indított szabálysértési eljárásokban született bírósági döntésekből az olvasható ki, hogy a rendőrök csak akkor tudnak fellépni a megjelentekkel szemben, ha a betiltott szervezet egyenruháját viselik, annak jelszavait ismétlik illetve alakzatban mozognak.

A BRFK 12.10-kor kiadott közleménye arról nem szól, hogy eddig sok került volna intézkedésre, viszont azt állítja, hogy a tudomásuk szerint „a jelenleg folyamatban lévő rendezvényen szándékos törvénysértés készül, annak ellenére, hogy a rendőrség két alkalommal is tájékoztatta a rendezvény főszervezőjét arról, hogy minden jogsértés esetén valamennyi rendelkezésére álló törvényes eszközt felhasznál a közrend és a közbiztonság helyreállítása érdekében”.

Alig fél órával később azonban már véget is ért a rendezvény. Mintegy száz gárdista ülve, némán, magában elmondott szöveggel esküdött. A Himnuszt sem énekelték el, mert állva alakzatot formáltak volna-írja az index.hu