Egy kollégámmal ki is dolgoztam ’97 tavaszán egy végrehajtási tervet, hogy én hogyan képzelem az ismeretek birtokában ennek az egész alvilági helyzetnek a megoldását. Nem fogadták el. Azzal az indokkal nem fogadták el, hogy akkor Budapestrol és a környezo megyékbol is össze kellene vonni a hasonló ügyeket, és ez akkora terhet jelentene, hogy lehet, hogy ebbe belebukunk, és nem fog sikerülni. Tehát ez volt a vezetés hozzáállása. Nem az volt a vezetés hozzáállása, hogy meg kellene oldani ezt az ügyt, hanem hogy mi lesz akkor, ha valójában nem fog sikerülni az egész akció.
1997 márciusában felsobb utasításra úgy döntöttek, hogy létre kell hozni egy speciális csoportot, amely az olajügyek és az úgynevezett robbantásos ügyek felderítésével fog foglalkozni. Ez a speciális csoport valójában az ORFK, a KBI vizsgálati foosztály keretében muködő, különleges ügyeket vizsgáló osztály vezetésével jött létre. Nekünk, felderítoknek ehhez az ügyhöz alárendelt szerep jutott, tehát semmi önálló tevékenységet nem tudtunk végezni. A vizsgálati osztály vezetoje, illetve a vizsgálati foosztályvezeto utasítása szerint kellett eljárni.
1997 áprilisában eljutottunk arra a pontra, hogy megindult az olajügyekben gyanúsított személyek elfogása. Soha nem felejtem el: Ignácz tábornok volt a bunügyi foigazgató, aki egy pénteki napon fél négykor toporog és kínlódik, hogy kedden miniszteri értekezlet lesz, és még senkit nem fogtunk meg az olajos ügykben. Mondtam neki, hogy ezen nem múlik, mert gyakorlatilag megvannak azok az emberek, akik nagy szerepet játszanak ezekben a történetekben és akik mozgatják ezt az egészet.
Még aznap délután elfogásra került egy személy, orizetbe lett véve, és ezt követoen hetenként, kéthetenként folyamatosan sorra el lettek fogva a személyek. Eddig ment is minden rendben szépen, csak valahol a vizsgálati osztály munkájával nemigen kerültünk szinkronba, vagy legalábbis nem értettem egyet, amiért késobb meg is kaptam a magamét folyamatában – a mai napig. Ugyanis azt láttam, hogy a vizsgálati osztály által felállított teória, illetve mérce nem azonos azzal, amiben a felderítést meghatározták és célul tuzték ki. Hiába hordott össze a felderítés tonnányi információt, anyagot, ha arra a világon senki nem volt kíváncsi – mert senki nem volt rá kíváncsi. A vizsgálat a saját elképzelése és nem tudom, milyen utasítások szerint végezte a tevékenységét, olyannyira, hogy idoközben én már jeleztem Tonhauser úrnak, hogy jó lenne, ha engem ebbol a csoportból felmentene, mert az én idegrendszerem nincs arra berendezkedve, hogy megyünk éjjel-nappal, és kidobott ido és pénz a mi munkánk, mert senkit nem érdekel az, hogy mit derítünk fel, vagy mit hozunk össze. Tehát a két szervezet között egy ilyen kibékíthetetlen ellenségeskedésre került sor.
1997 novembrében van egy értekezlet – amely minden héten volt -, és már sokadszorra a vizsgálati osztályvezeto úgy indít, hogy hogy nem lehet végrehajtani ezt a feladatot. Ebbol nekem már annyira elegem volt, hogy felálltam az értekezletrol, kivonultam: mondom, jó, akkor nincs értelme az egésznek, ha nem azon vagyunk, hogy legalább egyszer nem hallom azt, hogy hogyan kellene végrehajtani ezt a feladatot. Ettol a személyemmel szemben való ellenségeskedés még jobban megindult.
A lényeg az, hogy folytatjuk a tevékenységünket, akkor már kizárólag a vizsgálati osztály utasításának megfeleloen, de továbbra is azt tapasztaltuk, hogy semmi jelentosége nincs, mert gyűltek a papírhalmazok, amelyekrol késobb beigazolódott, hog azok túlnyomó többsége igaz, de a vizsgálat ezt nem használta fel. Tehát a rendőri vezetésen belül sem volt egy egységes akarat, hogy valójában mit kell csinálni, hogy kell csinálni, és elore kell vinni az ügyet.
Majd aztán közeledtünk a ’98-s választásokhoz, amely nagyon rányomta a bélyegét a rendorség moráljára, mert akkor a döntésre jogosult vezetok már valahogy ráálltak, vagyis tompították az egész ügyet. Érezheto volt annak a hatása, hogy most jön a ’98-as választás – ki nyer, ki nem nyer -, ebbol csak probléma lehet.
Inkább ha nem csinálunks emmit, abból nem lehet probléma. Ugyanis most jön az, hogy ezeknek a felderítéseknek a során egy csomó olajos mellett bizonyos politikai tényezok is felszínre kerültek. Nem lehet elhallgatni, akármennyire is fáj a kormánynak, kérem szépen, volt egy úgynevezett Monon Kft., amely nagyon nagy olajforgalmat, törvénytelen olajforgalmat bonyolított le, amelynek a tulajdonosa egy Tóth Béla nevezetu szemly volt, aki akkor is és jelenleg is a Fidesznek bizonyos fontos embereként jelenült meg. Ugyan ezt o maga sem titkolta, tehát többször megfenyegetett bennünket azzal, hogy ha a Fidesz győz, akkor el leszünk taposva. Megtörtént. Tehát nem tévedett az illető.
Ez a cég volt, a Monon, amely aztán osztódott tovább, de mindig o volt az isten, a Tóth. Gyakorlatilag a Monon volt az, amely – ez jegyzokönyvekbol is kiderül – gyakorlatilag gyártotta a fiktív számlákat, olajat valójában nem is igen forgalmazott; olajos szakzsargonnal ok kabátolták az ügyeket, tehát ok gyártották a nemlétezo mozgó olajra a papírokat. Ebbol kisebb-nagyobb cégek alakultak, hozzácsapódtak, hamisítottak, satöbbi. A lényeg az, hogy a Monom mellé egy meglevo cégnek a meghamisításával egy hamis céget hoztak létre Fortus Kft. néven, aminek Zsiga Zsolt nevu keszthelyi fideszes, az ottani OTP vagy Takarékszövetkezeten keresztül egy számlát nyitott. Ennek lényege az volt, hogy ez a számla egy mosoda volt. Azon a számlán soha nem pörgött valójában pénz, soha nem volt rajta pénz, ezt aktaszeruen meg lehet találni az ügyekben, ami az ORFK-vizsgálaton van. Ezen a fortusos számlán a különbözo vakvágányon beérkezett pénzeket átfuttatták és legalizálták.
A vizsgálatok során több mononos és egyéb cégszemély került a látókörünkbe, akik közül voltak, akik mint elkövetok a rendorséggel is együttmuködtek. Mi történt ezekkel az emberekkel? Akik elismerték a bunösségüket, de a rendorséggel együttmuködtek, rövid idon belül mindenkit letartóztat a vizsgálati osztály. Olyan embereket viszont nem tartóztatott le a vizsgálati osztály, mint Tóth Béla, akire Kiss Erno dandártábornok háromszora dott utasítást a vizsgálati osztály vezetojének, hogy ezt az embert igenis le kell tartóztatni. Tehát aki a rendorökkel a felderítésben együttmuködött, az pik-pakra egy-két hónapon belül le lett darálva, majd utólag kiengedték. Ezzel én azt értelmeztem, hogy az az ember, aki ugyan elkövette azt az olajos történetet, vagy a visszaélést, de úgy gondolja, hogy hibázott és megpróbálja föltárni a dolgokat valamilyen formában és együttmuködik a rendorséggel a továbbiak felderítésében, gyakorlatilag azokat a rendorség, bizonyos körben a vizsgálat elteszi a süllyesztobe, hogy nehogy tovább tudjon beszélni, vagy éppen miért beszél, ha nem fontos.
A Mononra visszatérve. Az én emlékezetem szerint a felderítés és a nyomozás során úgy tudom, két volt ügyvezeto igazgató, akik egzisztenciálisan és anyagilag eléggé lecsúszott emberek, idoközben meghalnak, baleset kövekteztében, ugye, ugyanis államigazgatási eljárás keretében le lettek rendezve ezek az ügyek. De hogy most valóban baleset történt vagy valóban agyonütötték vagy mi történt ezekkel az emberekkel, senki nem firtatta, senki nem ment utána, mert már véleményem szerint mindenkinek tilos volt akkor ’98-ban. Tehát igaziból eljött az a mérlegállás, hogy ideálljak, odaálljak, nem tudták a vezetok hogy hová, inkább nem álltak sehová; államigazgatás, kész, egy emberrel vagy két emberrel kevesebb.
Sajnos én továbbra sem hagytam az igazamat vagy az igazunkat, a felderítés folyamán Tonhauser Lászlóval együtt próbáltuk a magunk igazát keresni, fölöslegesen. Még azt is el kell mondanom, hogy a munkánkat rengetegen elárulták a rendorségen belül, tehát a felderítési munkát. Ezt kisebb-nagyobb eredménnyel sikerült is kiszurni: egy bizonyos fohadnagy, akit megfogott a BRFK-n az RSZVSZ, majd egy ORFK-s alezredes, akit mi buktattunk meg, valamint egy cég technikai ellenorzése, lehallgatása során kiderült az, hogy a Pest Megyei Rendor-fokapitányság bunügyi helyettese, illetve a szervezett bunözés elleni osztály vezetoje, akik be vannak avatva az olajügyek felderítésébe, tételesen minden információt kiadnak az úgynevezett Conti Car-nak.

 

Elnök: Elnézést kérek, van egy javaslatom. Vagy minden esetben neveket hallunk…
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Jó, akkor mondom.
Elnök: Mert itt egy esetben hangzott el név, amikor a Fidesz…
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Jó, kérem szépen, mondom, a Pest Megyei Rendor-fokapitányság… (Dr. Fazekas Sándor: Ezen semmi csodálkoznivaló nincs, nyilván az egyetlen olajos cég volt.)
Elnök: Hadd fejezzem be, mert sorra jegyeztem fel azokat a mondatokat, amelyek mögött nevek nem hangzottak el.
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Például?
Elnök: Majd rá fogok kérdezni.
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Ahol neveket nem mondtam el, például hogy meghaltak, nem tudom a nevüket, de ki lehet keresni, hogy kik voltak azok. Gúnyneveket tudok.
Enök: A gúnynév is név, mert a mögött is megvan a személy. Nem csak az elhunytak nevérol van szó, hanem itt hangzottak el rendorök, vezetok, egyebek, utasítást kiadók. Az elobb is elhangzott, hogy kik is voltak azok a rendorök, akik kijátszották itt az információkat. Kérjük a neveket is elmondani.
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Jó. Kérem szépen. Utasítást adó rendőrök: Gyolnai László rendor alezredes, az ORFK vizsgálati osztály különleges ügyek vizsgálati osztályának a vezetoje volt akkor. Mikó István rendor ezredes, akkor az ORFK vizsgálati foosztályvezetoje volt. (Balogh László: És ok mit csináltak?) Ok irányították gyakorlatilag az egész nyomozást, ok voltak a nyomozás irányítói. Többek között Tonhauser ezredes volt, aki a felderítés legfobb irányítója volt, neki voltunk beosztottjai.
Elnök: Itt az elobb az hangzott el, elnézést kérek, hogy félbeszakítom, hogy voltak rendorök, akik kijátszották az információt a felderítok vonatkozásában. (Sándor István: úgy van. – Balogh László: Ok voltak azok, akiket nevesített?)
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Nem, nem. Nem ok voltak. Balogh László. Azért mondom, hogy tisztázzuk.) Akik kijátszották; nem jut eszembe a neve a BRFK-s fohadnagynak, nem tudom mi volt a neve a fohadnagynak, aki a számítógépes rendszerrol rendszergazdaként kivitte a titkos anyagokat.
Elnök: Ez olyan lényeges információ?
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Valamilyen Antalnak hívták. (Dr. Kóródi Mária: El vannak ítélve, ezzel most nem érdemesÉ – Balogh László: Bocsánat, annak van jelentosége, hogy az a két rendori vezeto, akikrol most beszélt Sándor úr, akkor azok az én olvasatomban nem negatív szerepet vittek.) Nem.
Balogh László (MDF): Tehát az a két személy, akit most utólag említett…
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Ok a nyomozás irányítói voltak.
Balogh László (MDF): Tehát ok nem árulók voltak, tehát pozitív szerepet játszottak.
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Úgy van, igen.
Balogh László (MDF): Ezt kellett tisztázni, mert ez volt félreértheto.
Sándor István nyugalmazott rendor alezredes, a Központi Bunüldözési Igazgatóság volt fonyomozója: Aztán volt a BRFK életvédelemrol Kátai Elek alezredes, aki pont annál az ominózus kecskeméti elfogásnál, amikor megfogtuk a géppisztolyokat és a kézigránátokat, o volt az, aki ezt az ügyet lebonyolította, tehát leinformálta errol az ügyrol a Conti Car-csoportot, ami késobb az RSZVSZ által be is lett bizonyítva, hogy tényleg elárulta ezt az akciót és más akciókat is, tehát a Conti Carnak dolgozott. De ekkor már nem BRFK-s, hanem ORFK-s volt az illeto, amikor ezt az árulást elkövette. (folytatjuk)