Miskolc. Arccal a Kálvária felé

Idén új burkolatot kapnak  az utak, sétányok a Népkertben, és a padokat is kicserélik – tudta meg Eperjesi Erikától, a terület önkormányzati képviselőjétől a minap.hu  A valaha kedvelt pihenőhelynek számító Kálvária-dombra is élet költözhet, vizsgálják a lehetőségeit, milyen módon lehetne ide közösségi rendezvényeket – például egyházi hangversenyeket – szervezni. népkerti helyszínnél maradva a képviselő arról is beszámolt, hogy az idén új burkolatot kapnak az utak, sétányok a város központi parkjában, és a padokat is kicserélik.
– Sokak számára a hétköznapok során ez az egyetlen hely, ahol kicsit levegőzhetnek, valamennyire természetes környezetben érezhetik magukat. A sportcsarnok országos, vagy esetleg nemzetközi rendezvényeivel összefüggésben pedig – amelyeket szeretnék különféle kulturális programokkal is összekötni – nem csak a városlakók fordulnak meg itt. Nem mindegy hát, milyen körülmények fogadják a látogatókat – nyilatkozta a képviselő, aki arról is szólt, hogy a közterületek rendje, biztonsága érdekében, rendszeres megbeszéléseket folytat a közterület-felügyelet és a rendőrség képviselőivel. A Petneházy utcán több szeméttárolót zárhatóvá tettek, a lakosság és diákok bevonásával takarítási akciót szerveztek, amely egyebek mellett érintette az úgynevezett Kálvária-domb lépcsőjét, és a Kisavas egy részét is.

A Kálvária-kápolna az Avas oldalában, a Herman Ottó Múzeum képtára mögötti dombon áll. 1864-ben szentelték fel. körzete hamar a miskolciak kedvelt pihenőhelyévé vált. A terület az 1950-es évek elejétől pusztulásnak indult, az utak tönkrementek, a terep elgazosodott. Az 1990-es évek elején tervezték a rehabilitációját, de komolyabb beavatkozás nem történt-írja a minap.hu