Kormányablak létrehozásáért  kezdődött aláírásgyűjtés Pálházán szerdán, a hegyközi települések polgármestereinek többsége támogatja a kezdeményezést, amelynek sikere esetén a térség hétezer lakosának válna könnyebbé az ügyintézés – közölte Lesovics Miklós, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei város független polgármestere az MTI-vel.
„A hegyközi lakosság minél teljesebb kiszolgálása érdekében, a helyi önkormányzati vezetők egyetértésével kormányablak kialakítását kezdeményeztük a megyei kormányhivatalnál, kérésünket aláírásgyűjtéssel nyomatékosítjuk” – mondta.
Lesovics Miklós tájékoztatása szerint Pálháza jelenleg is körzetközponti szerepet tölt be, több szolgáltatás – egészségügy, szociális ellátás, oktatás, kereskedelem – központja. Környező településekről is oda mennek az emberek, ezért volna kívánatos, hogy hivatalos ügyeiket is ott intézzék, ne kelljen ezért Sátoraljaújhelyre beutazni, ami időbe, pénzbe kerül – tette hozzá, megjegyezve azt is: 2013-tól a kormányablakokban szinte minden államigazgatási jellegű ügyet el lehet majd intézni.
A jogszabálytervezet lehetőséget ad arra, hogy – indokolt esetben – a járáson belül, megfelelő infrastruktúrával rendelkező településen is nyíljon kormányablak, ezért is döntöttek úgy, hogy összefogásra kérik a Hegyköz 18 települését, és felhívják a döntéshozók figyelmét az ott élő emberek sorsának fontosságára – fűzte hozzá a polgármester.
Demeter Ervin, Borsod-Abaúj-Zemplén megye kormánymegbízottja az MTI-nek a pálházaiak kezdeményezéséről azt mondta: szerencsésebbnek tartotta volna, ha testületi döntés születik erről, majd ezt felterjesztik a szaktárcához, mint tette ezt hasonló esetben Abaújszántó önkormányzata is.
Szólt arról is, hogy a megyében a tervek szerint 16 járás jön létre, illetve öt további településen, ahol okmányiroda működik, kormányablak nyílik, amelyek száma így 21 lesz. Ugyanakkor kezdeményezi, hogy Krasznokvajdán, Abaújszántón és Pálházán is legyen kormányablak.