A gyanús exmiskolci bírónő borzolja a kedélyeket Damu Roland ügyében

Kivizsgálja a Központi Nyomozó  Főügyészség, valóban rokonságban áll-e Damu Roland volt barátnője, és a színészt korábban elítélő volt bírónő – írja a Magyar Nemzet.

 

Befogadta, és vizsgálatot indított a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) annak az állampolgári bejelentésnek a tartalma miatt, amely szerint családi vagy rokoni kapcsolat lehet a Damu Roland sorozat-színészt szeptemberben elítélő volt bírónő, Szabó Noémi és az ügy sértettje, a színész volt barátnője között – írta szerdán a Magyar Nemzet. A lap információja szerint a KNYF eljárása azt jelenti, hogy a bejelentést tevő információinak alapja lehet, az ügyészség különben nem foglalkozna azzal.

Damu Roland erőszakos közösülés, súlyos testi sértés kísérlete és személyi szabadság megsértése miatt indított perében a jövő héten hoz határozatot másodfokon a Fővárosi Törvényszék.