Nyakó Nyaki István elintézte. Megkapják járandóságukat a közmunkások

 Megkapják munkabérüket azok az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóságnál dolgozó közfoglalkoztatottak is, akik még vették kézhez járandóságukat – derül ki abból a közleményből, amellyel Samu Attila, a Belügyminisztérium miniszteri főtanácsadója reagált Nyakó István szocialista országgyűlési képviselő hétfői, Miskolcon tartott sajtótájékoztatójára.
Nyakó István azt mondta, hogy a 47 ezer forintos bérét sem kapta meg sok közfoglalkoztatott Borsod-Abaúj-Zemplén megyében és Heves megyéből is kapott hasonló tartalmú jelzéseket.
A miniszteri főtanácsadó emlékeztetett: a közfoglalkoztatottak munkaszerződésében rögzített közfoglalkoztatási-bér kifizetésének szabályait kormányrendelet szabályozza. A szabályozás szerint a havi közfoglalkoztatási bér kifizetése heti bérrészletekben történik azzal a kivétellel, hogy amennyiben a közfoglalkoztatás „törthéten kezdődik, úgy a törtheti időszakra vonatkozóan a kifizetés csak a munkakezdést követő második teljes héttől kezdődően történhet” – írta.
Samu Attila tájékoztatása szerint az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság az országos közfoglalkoztatási program keretében 3.300 közfoglalkoztatottat foglalkoztat, akik közül 2.900 ember részére kellett bérfizetést teljesítenie. A 2.900-ból 2.500 már megkapta munkabérét, 2012. március 14. napjáig további 27 ember részére történik bérkifizetés, a 13. héten pedig a fennmaradó 373 kapja kézhez közfoglalkoztatási bérét – áll a közleményben.
A miniszteri főtanácsadó kitért arra is: 27 ember esetében volt megállapítható, hogy „egyfajta vis maior helyzet alakult ki, mert a közfoglalkoztatottak iratanyaga hiányos volt, és ez mindez ideig nem tűnt fel senkinek, illetve a bérszámfejtők betegállományba kerültek”.
Minden esetben – így a fennmaradó 373 fő esetében is – figyelembe kell venni, hogy a bérszámfejtés és a munkabér átvétele időben elkülönül egymástól. Például aki postai úton kapja kézhez munkabérét, átlagosan öt nappal később jut a pénzéhez, mint aki a banki átutalást választja – zárta közleményét.
– MTI –