„Most a baloldal egy akkora hitelességi vákuumban van, amit nem tud ilyen rövid idő alatt feldolgozni. Ezért is kell felmutatnunk hitelesítő embereket, ilyen a miniszterelnök-jelölt” – nyilatkozta Szanyi Tibor, az MSZP elnöki posztjáért tavasszal indulni kész politikus az Indexnek.

 

Majd a keresés irányát is megjelölte, amikor azt mondta, hogy „egy Medgyessy- reinkarnáció kell”. Márpedig a szocialisták hajlamosak ragaszkodni az egyszer már bevált sémákhoz, és Medgyessy business-like személyisége 2002-ben jól ellenpontozta Orbán Viktor karakterét. Bárhogy végződött is az a nyolcéves történet.

A kampány kezdetéig még két év hátravan, a fejtegetés így igencsak elméletinek tetszhet. Csakhogy a Szanyi-nyilatkozaton kívül történt még valami a közelmúltban: a Bajnai Gordonon kívül még számításba vehető másik Medgyessy-reinkarnáció erőteljes pr-kampányba kezdett. Talán nem véletlenül-írja a hetivalasz.hu