Igencsak csodálkozhattak a  terrorelhárítás bevetési emberei, akik egy, még február elején elkövetett gyilkosság gyanúsítottjainak elfogására szervezett akcióban kollégáikkal találták magukat szembe. Az elitalakulatnak számító testületben kiemelt fizetésért dolgoznak, így felmerül a kérdés, miért volt szükség arra, hogy jövedelmüket így egészítsék ki. A hvg.hu tudomása szerint a TEK-nél még a hierarchia alsó fokán álló objektumőr is mintegy havi kétszázezer forintot keres.

 

A rendőrség hivatásosainak másodállás vállalására csak nagyon korlátozottan van lehetőségük, így például térfigyelő kamerák melletti ügyeletért tehetnek zsebre egy kis jövedelem-kiegészítést. A másodállást egyébként a rendőröknél azt követően szorították vissza, hogy kiderült, egyre-másra keresnek egy kis mellékest vagyonvédelmi cégek oldalán, szórakozóhelyeken biztonsági emberként. Így rendőrök voltak „szolgálatban” többek között tíz évvel ezelőtt abban a budai Caffe Allure bárban, ahol 2002. április 21-én egy verekedést követően belehalt sérüléseibe Simon Tibor, a Sopron labdarúgó csapatának akkori vezetőedzője. A Simon Tibort bántalmazó egyik biztonsági ember a Készenléti Rendőrség hivatásosa volt, a törzsőrmestert az eset után felfüggesztették állásából.

Mit szolgál a rendőrök foglalkoztatása?

Ez lett a sorsa a hvg.hu tudomása szerint annak a hivatásosnak is, akit még 1999-ben egy gödöllői kuplerájban történt rajtaütés során fogtak el a rendőrök. Ez a gyakorlat nemcsak azért veszélyes, mert esetleg alvilági körök fizethetnek rendőröknek, hanem leginkább azért, mert ha a helyen történik valami, akkor a vezetői azzal takarózhatnak, ők a rendőrök révén gondoskodtak arról, hogy náluk minden rendben legyen. Ráadásul azzal, hogy ezekre klubokba, mulatókba hivatásosokat bérelnek fel, illegális dolgok fedezését is megkísérelhetik, sőt, adott esetben egy rendőri akciót is megakadályozhatnak-írja a hvg.hu