Wanted. Cintia

Rendőrségi felhívás

 

A Miskolci Rendőrkapitányság közigazgatási eljárás keretén belül
vizsgálatot folytat Tóth Cintia 17 éves hernádnémeti lakos eltűnése
ügyében.

A rendelkezésre álló információk szerint Tóth Cintia 2012.január 6-án
az egyik miskolci Gyermekvédelmi Intézetből ismeretlen helyre távozott
és az azóta eltelt időben életjelet nem adott magáról, a
felkutatására tett intézkedések ezidáig eredményre nem vezettek.

Személyleírása: 160 cm. magas, normál testalkatú, fehér bőrű, haja
színe barna, szeme színe barna, fogazata ép.

Ruházata: Nem ismert

Tóth Cintia feltételezhetően Miskolc város területén, illetve a környező
településeken tartózkodhat jelenleg. Könnyen ismerkedik, szívesen
fogadtatja be magát számára idegen családokkal is.

A Rendőrség kéri, hogy aki Tóth Cintia tartózkodási helyéről
információval rendelkezik, illetve őt eltűnése óta látta
jelentkezzen személyesen a Miskolci Rendőrkapitányságon, *Miskolc,
Fábián kapu 4. * illetve távbeszélőn az 514-511/28-85, vagy az
ingyenesen hívható 107-es telefonszámon.

B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda