Anote Tong, Kiribati elnöke  elmondta, megbeszéléseket folytat Fidzsi katonai vezetésével arról, hogy megvásárolna ötezer hold földterületet, amelyen el tudná helyezni a kiribati lakosokat – írta internetes kiadásában a The Daily Telegraph című brit lap, amely szerint ez lenne a modern idők éghajlatváltozás okozta első tömeges elvándorlása.

 

A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a Csendes-óceánon 32 szigetet elfoglaló és a tengerszint felett alig valamivel fekvő törpeállam egy részét már el is nyelték a hullámok. Kiribati 113 ezres lakosságának tetemes része már az ország közigazgatási központjának számító Tarawán, egy öböl mentén patkó alakban elterülő szigetláncon zsúfolódik össze. „Ez az utolsó mentsvárunk, innen nincs tovább” – kongatta meg a vészharangokat Anote Tong. „Az embereknek el kell menniük, amint a hullámok elérik házaikat és falvaikat” – fűzte hozzá.

Az elnök terve szerint rátermett munkások egy csoportját küldenék előre, hogy a fidzsi lakosságba könnyebben beilleszkedve munkájukkal hozzájáruljanak Fidzsi gazdaságához. „Nem akarunk egyszerre százezer embert Fidzsire küldeni Kiribatiból” – fejtegette a Fiji One televíziós csatornának. „Először munkát kell találniuk, mégpedig nem menekültként, hanem tehetséges bevándorlóként, olyan emberekként, akiknek helye van a közösségben és nem tekintenek rájuk másodrangúként” – mondta Anote Tong.