Sajtótájékoztatót tartott a  Jobbik miskolci frakciója szerda délutána város egyik buszmegállójában.

 

A város új tömegközlekedési rendszerét a februári közgyűlésen fogadta el Miskolc Fidesz-KDNP-s vezetése, s ma egy hete annak, hogy életbe lépett az új menetrend – emlékeztetett Pakusza Zoltán önkormányzati képviselő. Szerinte az elmúlt napokban kiderült, hogy az új rendszer nem működik, hisz annak eredményeként számos városrész lehetetlenült el Perecestől Diósgyőrön át az Egyetemig. Hiába akarja a városvezetés rászoktatni az embereket a tömegközlekedésre, járatritkítással és nyolc százalékos díjemeléssel ez nem fog menni – mutatott rá Pakusza.

Több mint felháborító, hogy a járatritkításokat megszavazó városvezetők közül jónéhányan most is luxusautókkal furikáznak a város utcáin, miközben a miskolciak nyomorognak a buszon, villamoson – ezt már Jakab Péter, a Jobbik városi alelnöke mondta.

A Fidesz-KDNP frakciószövetségnek be kell látnia, hogy az új tömegközlekedési rendszer egy hét alatt megbukott Miskolcon, így elkerülhetetlen az azonnali és széles körű korrekció – hangsúlyozta Jakab. Diósgyőr vonatkozásában a képviselő az 1-es és a 6-os busz járatsűrűségének növelését, a 9-es busz hajnali járatainak férőhely-bővítését említette, valamint az új villamosok megérkezéséig az 1A-s busz végállomásának visszahelyezését az eredeti felső-majláthi megállóba .

Az ehhez szükséges plusz forrásokat Jakab szerint a Miskolc Holding cégvezetői által az elmúlt négy évben napjainkig felvett közel 700 millió forintos béren kívüli juttatás visszafizetéséből lehetne előteremteni. „Tűrhetetlen, hogy jutalomra, prémiumra, céges autókra a legmélyebb válságban is van pénz, az oly sokszor preferált tömegközlekedésre viszont nincs – tette hozzá a jobbikos politikus, majd felszólította a holdingos vezetőket, hogy „fáradjanak a becsületkasszához.”