Civil aktivisták fognak járkálni  az Egerhez közeli Kerecsenden annak érdekében, hogy elriasszák a településen egyre inkább szaporodó bűncselekmények elkövetőit – jelentette be csütörtökön Egerben a Jobbik alelnöke.

 

Nem a gyöngyöspataihoz hasonló egyenruhás járőrözésre készülnek, mert ezt a pintéri rend több év börtönnel bünteti, de az is előfordulhat, hogy egyszerre 50 ember járkál párokban a községben – mondta kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón Sneider Tamás.

Ugyancsak kérdésre azt mondta, a nemzetközi szervezetek ezzel kapcsolatos véleményével a Jobbik nem törődik, mert – mint fogalmazott – amikor az elmúlt 20 évben több mint ezernyi magyar embert legyilkoltak cigány származású bűnözők, akkor egyik nemzetközi szervezet sem emelte fel a szavát.

Sneider Tamás szerint mára elviselhetetlen közállapotok alakultak ki a Heves megyei településen, ahol egyébként az elmúlt években százmilliókat költöttek romaintegrációra. A cigánytelephez közeli utcákban már minden egyes házba betörtek legalább egyszer, ám van, ahová már négy alkalommal és a rendőrségnek semmilyen tekintélye nincs – mondta, hozzátéve: ha az állam nem védi meg a településen a magyar embereket, a Jobbik megtalálja ennek a módját.

Arra a felvetésre, nem tartanak-e attól, hogy Kerecsenden a gyöngyöspataihoz és a hajdúhadházihoz hasonló feszültségek keletkeznek (a két településen járőrözött korábban a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület), Sneider Tamás úgy reagált: a járőrözés a bűnözők körében keltett feszültséget, aminek nagyon örültek, hiszen mindkét településen töredékére esett vissza a bűncselekmények száma.

Szavai szerint a Jobbik az ellen a kettős mérce ellen küzd, hogy miközben a magyar emberek legyilkolása nem érdekli a nemzetközi szervezeteket, akkor „a hat cigány legyilkolásáról szóló film” készítőinek díjakat osztogatnak. A Jobbik semmi mást nem kíván, mint egyenlő jogokat és kötelezettségeket tekintet nélkül fajra és nemre – mondta Sneider Tamás.