Néhány ügyben végett ért a nyomozati munka azok közül a feljelentések közül, melyeket Kriza Ákos polgármester és Horváth Z. Péter ügyvéd tett, még tavaly márciusban. Ezeknél az ügyészség kezében a döntés, hogy vádat emelnek-e, miközben a közeljövőben újabb ügyeket zárhat le a rendőrség.

 

Mint arról korábban beszámoltunk, hetvennégy ügyben, összesen közel 6 milliárd forint értékben tett feljelentést Kriza Ákos, Miskolc polgármestere a Legfőbb Ügyészségen. A feljelentések hűtlen kezelés, csőd bűntette, a számvitel rendjének megsértése gyanújával születtek ismeretlen tettes ellen.

A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője, Jónáné Pocsai Edittől megtudtuk, három konkrét ügyben vannak már túl a nyomozati munkán, a nyomozóhatóság ezeket átadta az ügyészség részére, ahol áttekintik, majd döntenek a további lépésekről. Ezek közül a legfajsúlyosabb a Miskolc Kártya üzemeltetésére létrehozott X-Centrum Kft. önkormányzati tulajdonának eladása.

Ebben a témában a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság egyszer megszüntette a nyomozást, azonban a miskolci önkormányzat panaszt jelentett be, és bizonyos cselekmények tisztázását kérte. Ennek a főügyészség helyt adott, hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, és újabb nyomozást rendelt el – melynek most úgy tűnik meg is lett az eredménye.
A második eset, amelyben érdemi döntést hozhat a főügyészség, a Széchenyi tömbben található parkolóház őrzése. Itt a feljelentésben a jelenlegi városvezetés azt kifogásolta, hogy miért bíztak meg külső céget ezzel, amikor erre saját emberei is lettek volna az önkormányzatnak. Így a nyomozás során azt vizsgálták, ez mennyire volt célszerű, gazdaságos, elfogadható döntés.

A harmadik téma a Szocio Produkt Kft.-hez kapcsolódik és a Számviteli Törvény megsértése miatt indult, itt a feljelentő azt sérelmezte, hogy a törvény be nem tartása mellett vezetett könyvelés akadályozta a cég gazdálkodásának áttekintését.
Jónáné Pocsai Edit a többi ügy kapcsán elmondta, folyamatos a nyomozás, mindegyikben van előrehaladás, és rövidesen várható, hogy további ügyekben is lezárul a nyomozati munka, és ügyészségi szakaszba kerülhetnek. Ennek érdekében a nyomozati határidő meghosszabítását fogják kérni, hiszen összetett és nagyszámú ügyről van szó-írja a minap.hu