Felszólaltak az Európai Parlament szocialista  szövetségének brüsszeli frakcióülésén az „éhségmenetként” elhíresült Munkát-Kenyeret Mozgalom vezetői. Komjáti Imre egyesületi elnök – aki Tóth Imre diósgyőri kohásszal együtt a Miskolcról Budapestig gyalogló tiltakozó menet egyik szervezője és résztvevője volt – a brüsszeli tanácskozáson arról beszélt, hogy Magyarországon „rabszolgává silányították a munkásokat”, az emberek sok helyütt éheznek az országban, és „mindehhez hozzájárult a kormány cinikus kül- és gazdaságpolitikája”. A hatgyermekes edelényi munkás arra kérte a szocialista frakció vezetőit: befolyásukkal próbálják meg elérni, hogy Magyarországot ne sújtsák további szankciókkal az Unióban.

 

Az éhségmenet tagjai – akik Gurmai Zita szocialista EP-képviselő meghívására érkeztek Brüsszelbe – egy petíciót is átadtak Martin Schulznak, az Európai Parlament elnökének. Ebben leszögezték, hogy „munkát és kenyeret, vagyis békét” akarnak. A petícióban leírták azt is, hogy Magyarországon „lépten-nyomon megalázzák a kétkezi munkásokat, az egyszerű embereket”, és azt mondják nekik: akinek nincs munkája, az lusta; akinek nem telik kenyérre, az annyit is ér.

„Mozgalmunk célja, hogy képviseljük a kisembereket, és felemeljük a hangunkat, az igazságtalanságok ellen. Célunk, hogy a vezetőket meggyőzzük arról, hogy társadalmi igazságosság nélkül nincs társadalmi béke. Ezért munkát, kenyeret és tisztességes béreket kell adni minden dolgozni akaró, vagy dolgozó embernek” – olvasható a petícióban. A mozgalom vezetői közölték, hogy a céljaik elérése érdekében a hasonló helyzetben élő emberekből önálló csoportokat hoznak majd létre, és figyelemfelkeltő akciókat szerveznek. A petícióban követelésként szerepelt többek között az, hogy minden családban legalább egy kenyérkereső legyen; hogy a gyermekei után minden dolgozó a fizetésétől függetlenül egyenlő támogatást kapjon; hogy szüntessék meg a szegénységet és hajléktalanságot, minden gyermek egyenlő feltételekkel járhasson iskolába, és azonnal indítsák el a nyolcórás közfoglalkoztatást.

A Munkát-Kenyeret Mozgalom szervezői és tagjai Martin Schulz EP-elnök mellett találkoztak Philip Corderyvel, a szocialisták főtitkárával, Miguel Martinez EP-alelnökkel és az MSZP négyfős európai parlamenti delegációjával is. Mindannyian támogatásukról biztosították a menetelőket.

Martin Schulz az éhségmenet delegációjával való beszélgetésen azt mondta: szerdán két magyar találkozója volt, egy a borsodiakkal és egy Schmitt Pállal államfővel. „Nem is tudom eldönteni, melyik volt fontosabb” – tette hozzá némi mosollyal. Schulz hangsúlyozta, hogy az átadott petíciót mindegyik EP-frakcióhoz eljuttatja majd, így Orbán Viktor pártcsaládjához, a Néppárthoz is.