Ég az erdő é  az aljnövényzet Sajókeresztúr és Sajóbábony között, a miskolci tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfő délután az MTI-t.
Rinyu Zsuzsanna elmondta: 3-as, kiemelt riasztást rendeltek el, a miskolci tűzoltók öt gépjárművel és több mint húsz emberrel vonultak a tűzesethez.
A szóvivő hangsúlyozta: tűzgyújtási tilalmat rendeltek el vasárnap a megyében, ennek ellenére hétfőn délután is csaknem harmincszor vonultak ki szárazfű-tüzekhez a tűzoltók.
A Vidékfejlesztési Minisztérium hétfőn az MTI-t arról tájékoztatta, hogy fokozott tűzveszély esetén – indokolt esetben, átmeneti időre – egy-egy megye, kistérség vagy település területére elrendelhető a tűzgyújtási tilalom.
Borsod-Abaúj-Zemplénben vasárnap óta tilos a tűzgyújtás még a kijelölt tűzrakóhelyeken is, valamint a közút és vasút menti fásításokban, beleértve a parlag- és gazégetést is.