Napi Gúr. Nyomják Borsodot…

Az MSZP úgy tudja, Borsod három kórházában aktív ágyakat szüntetnének meg.
 Mindezt Gúr Nándor országgyűlési képviselő, az MSZP megyei elnöke jelentette ki pénteken, Miskolcon. A szocialista politikus Lukács Andrással, az MSZP megyei önkormányzati frakciójának vezetőjével tartott tájékoztatót azzal kapcsolatban, hogy a hírek szerint májusban 16 városi egészségügyi intézmény kerül állami fenntartásba úgy, hogy ezekben a kórházakban részben, vagy egészben megszüntetik az aktív kórházi ágyakat. Ebből a 16 intézményből három is Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen működik.

 

Az országgyűlési képviselő arra hívta fel a figyelmet, hogy sajtóinformációk szerint az edelényi, a kazincbarcikai és a miskolci kórház is állami fenntartású lesz.  „A kormány, csakúgy, mint a munka világában, az egészségügyben is pont a legrászorultabbaknak fordít hátat. Az említett 16 kórház 20 százaléka borsodi, de az összes többi is mind vidéki. Fővárosi kórház egy sem található a kijelöltek között” – jelentette ki Gúr Nándor.

Lukács András arról beszélt, hogy néhány hónappal ezelőtt, a megyei önkormányzat akkor még létező egészségügyi bizottságának egyik ülésén éppen az elsősorban tüdőbetegeket ellátó edelényi kórház tervezett fejlesztéséről beszélt a megyei fideszes vezetés. Akkor arról volt szó, hogy növelni kell az aktív kórházi ágyak számát, a korábban megszüntetett belgyógyászati részleget pedig vissza kell állítani. Néhány héttel később gyökeresen megváltozott a megyei fideszesek álláspontja ebben a kérdésben, ma pedig azt látni, hogy az edelényi kórház is azok között az intézmények között szerepel, ahol ágyszámcsökkentés várható.