A Műút irodalmi, művészeti és  kritikai folyóirat a Miskolci Galériában március 10 és június 16. között

 

A Miskolci Galéria és a Szépmesterségek Alapítvány majd húsz éves kapcsolata adta az ötletet és a lehetőséget arra, hogy 2012 tavaszi hónapjaiban az Alapítvány által kiadott Műút folyóirat és köre vendégeskedjen a Galéria termeiben.
A főleg erőteljes szépirodalmi, kritikai profillal bíró folyóiratot az egyik legszebb irodalmi lapként tartja számon a szakmai közvélemény. Ennek egyik oka, hogy a szépművészetek sem állnak távol a szerkesztőség és a kiadó szívétől. A három hónap alatt számos kiállítással, filmvetítéssel, felolvasással és más színes programokkal előrukkoló Műút újra tanújelét adja frissességének és sokoldalúságának, hogy nem véletlenül emelkedett pár év alatt az ismeretlenségből az ország egyik vezető művészeti műhelyévé.
A Műút szerkesztőségi műhelye, szerzői, barátai szeretettel várják a művészetbarátokat arra a kiállítás- és rendezvénysorozatra, melyet a folyóirat ötödik születésnapja alkalmából szerveznek.

Kiállítások

Március 10 – június 2.
KÁNON — Seres László és Bánki Ákos kiállítása
Két művész, összesen 97, külön-külön 67, illetve 30 évesek. Mindketten Miskolcról indultak, ma az idősebb, Seres László Miskolcon, a fiatalabb, Bánki Ákos Budapesten él. Festészetükre leginkább a Seres által kitalált jelző, a „non ego művészet” illik leginkább. Bánki korai képei híres, ámde felismerhetetlen reneszánsz és barokk előképekre épültek, melyek mint „minták”, általában 90, vagy 180 fokkal elforgatva voltak kirajzszögezve a műterem falaira. Seres a nagy „New York-i iskola” hagyományain halad, mely annak idején, Seres New York-i éveiben mint progresszív, kortárs élmény gyakorolt maradandó hatást festészetére.Bánki túl van fiatalkori művein, a korábbi organikus, szövevényes struktúrákban sűrűsödő képeit összefogottabb, rendezettebb nagyformákból felépülő művek váltják fel. Seres legújabb képei az utóbbi évek redukált, kontroll alatt festett gesztusokra építő képi világa után még tovább egyszerűsödnek, egy-egy színből álló csíkokká sűrűsödnek.
Kurátor: Kishonthy Zsolt

Március 10 – június 2.
NYOLCADIK KUNSZT — DZSUNGEL
Túlélő kalandjáték az ismeretlenben — ahol a kép a tét
A NAGY KUNSZT Kortárs Képzőművészeti Tanulmányi Múzeum iskolai csoportok foglalkozásaihoz készült kiállítása
Öntörvényű, szuverén képi világok játéka a képzetekkel és érzületekkel. A hétköznapi létezés személyes történetei privát mítoszokon keresztül, emberlenyomatok és vegetációs formák segítségével. (Foglalkozásra jelentkezés: nagykunszt@gmail.com, tel.: 30 / 4147-663)
Kiállító művészek:
Aatoth Franyo, Bogdándy Szultán, feLugossy László, Földi Péter, Fukui Yusuke, Gaál József, Kótai Tamás, Szirtes János, Szurcsik József, Tarr Hajnalka, Ujházi Péter
Kurátor: Éliás István

 

Március 10 – május 6.
„HA A FIGYELEM SEMLEGES…” — Nádas Péter fotográfiái (1962-2004)
A kiállítás az elsősorban szépíróként ismert Nádas Péter több évtizedes fotográfusi pályájáról ad áttekintést, a kezdeti Nők Lapjabeli képes tudósítások során készített felvételektől az ezredforduló tájékán keletkezett, immár tisztán a fényárnyék-viszonyokra összpontosító, geometrikusan letisztult alkotásokig. A tárlat a fotográfus Nádas három sorozatából válogat: Valamennyi fény; A fa; Világló részletek.
Kurátor: Bazsányi Sándor, Jenei László

Április 12 – május 8.
FEKETE BALÁZS RETROSPEKTÍV KIÁLLÍTÁSA
Fekete Balázs a művészetek számos ágában aktív alkotó. Foglalkozott zenével, színházzal, iparművészettel, számos publikációja jelent meg szakcikként, de ír prózai műveket is. Az 1992-ben megszűnt Hejettes Szomlyazók csoport tagja volt. E kiállításon főleg képzőművészeti alkotásait láthatjuk, legújabb képsorozata mellett korábbi műveinek egy tömör válogatását.
Kurátor: Kishonthy Zsolt

Április 12 – május 8.
KÉTSZÁZ AJTÓ — Varga Éva szobrászművész kiállítása
A MisssionArt Galéria 2011 nyarán egy művésztelepet szervezett a miskolci vasgyárban, a volt Lenin Kohászati Művek területén. A telep egy hete alatt a résztvevők főleg fotó- és videómunkákat készítettek, illetve ezekhez készültek a nyersanyagok. Varga Éva több mint 300 ajtót fényképezett le a gyár területén, ebből született ez az egyedülálló képi novella, amely 200 ajtó portréját tárja elénk egy ülésben. A sorozatból néhány példányos művészkönyv is készült.
Kurátor: Kishonthy Zsolt

Április 12 – június 9.
VASGYÁRI PLASZTIKÁK — Varga Éva szobrászművész kiállítása
A MissionArt művésztelepén Varga Éva — mint szobrász — mint egy Ali Baba barlangjába betévedt kincskereső, mesés alkotásokat talált. A kidobott vagy kiselejtezett, különböző funkciójú tárgyak, vasdarabok a kiállítótermekbe érve mint átlényegült talált tárgyak foglalják el helyüket a kortárs művészet világában.
Kurátor: Kishonthy Zsolt

Május 11 – június 16.
PÁROK — Szirtes János – Molnár Ágnes Éva, Rutkai Bori – Nemes Péter kiállítása
Egy hosszabbra tervezett kiállítás-sorozat első bemutatóit láthatjuk aPárok tárlatán. Az együtt élő alkotópárok gyakran együtt, máskor teljesen külön, önállóan működve hozzák létre alkotásaikat. E sorozat kiállításaira közösen kaptak meghívást, és a megnyitón derül majd ki, hogy a közös munka vagy inkább az elkülönülő alkotói folyamat jellemzi-e rendhagyó bemutatkozásukat.
Kurátor: Kishonthy Zsolt

Május 11 – június 16.
LAKATOS ISTVÁN KÉPREGÉNYKIÁLLÍTÁSA
Lakatos István többszörös Alfabéta-díjas képregényalkotó, könyvillusztrátor és író, Lencsilány című albuma 2010-ben, Dobozváros című regénye 2011-ben jelent meg. Jelen kiállításán korai vázlataitól kész képregényoldalakon át a legújabb rajzaiig mutat beszinte mindent, egymás mellett láthatjuk majd a képregény születésének stációit és más rajzok színvázlatait. A kiállítás megnyitóján Péczely Dóra mutatja be a Dobozváros című regényt.
Kurátor: kabai lóránt

Május 11 – június 16.
KÉPREGÉNYPÁLYÁZAT NYERTESEINEK KIÁLLÍTÁSA
A Miskolci Galéria és a Műút folyóirat nyílt pályázatot hirdet képregények alkotói számára a képregény minden műfajában, témamegjelölés nélkül. Az alkotók, alkotópárok, alkotócsoportok szabadon választott technikával készült képregényt küldhetnek be. A pályázaton életkori megkötés nincs. Hivatásos és műkedvelő alkotókat egyaránt várunk. Beadási határidő: 2012. április 24.
A zsűri által legjobbnak ítélt alkotásokból kiállítás nyílik a galéria Kondor-termében 2012. májusában a Műút-hetek kiállítás-sorozat keretében. A digitális (webcomics) munkákat folyamatos vetítéssel a Miskolci Galéria ZOOM videó termében mutatjuk be.
További részletek: www.miskolcigaleria.hu

Rendezvények

Március 28. (szerda), 17:00 — Rákóczi-ház
BESZÉLGETÉS SCHILLING ÁRPÁDDAL
Schilling Árpád a magyar színház meghatározó művésze, az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb hatású független színházi műhelyének alapítója. A Krétakör számos fontos előadást hozott létre, máig kiindulópontja a színházi gondolkodás és formanyelv megújításán fáradozóknak. Schilling Árpád mai munkáiban nem a hagyományos színház lehetőségeit vizsgálja, a színházi műfaj újragondolása, lehetőségeinek és alkalmazhatóságának tágítása minden egyes, a nevéhez köthető kísérlet.

Március 22-től csütörtökönként, 17 órától
április 5. , 12., 19., 26., május 3. — Rákóczi-ház, ZOOM videó terme
SZÍNHÁZI ELŐADÁSOK VIDEÓN
A Műút baráti köre az elszánt színházjárók figyelmébe ajánlja programját. Azoknak az előadásoknak a felvételeit vetítjük, amelyek elnyerték a Színikritikusok Céhe szavazatai alapján az évad előadása elismerést.
Március 22.: Siráj (rendezte: Schilling Árpád — a Krétakör Színház előadása, 2004)
Április 5.: Peer Gynt (rendezte: Zsótér Sándor — a Krétakör Színház előadása, 2006)
Április 12.: Istenítélet (rendezte: Mohácsi János — a Pécsi Nemzeti Színház előadása, 2009)
Április 19.: A képzelt beteg (rendezte: Mohácsi János — a Pécsi Nemzeti Színház előadása, 2008)
Április 26.: A karnevál utolsó éjszakája (rendezte: Zsámbéki Gábor — a Katona József Színház előadása, 2007)
Május 3.: A kétfejű fenevad (rendezte: Máté Gábor — a Katona József Színház előadása, 2010)

Április 13. (péntek), 18:00 — Rákóczi-ház
DEÁKPOÉZIS 2012 / SZÜLETÉSNAPI LEVELEK
A Költészet Napja a Miskolci Galériában
A Deákpoézis több mint 12 éve működő verspályázati projekt Miskolcon, középiskolások számára. Az utóbbi években a pályázat második körébe bekerült ifjú alkotók közösen ünneplik a Költészet Napját a Műúthoz kötődő zsűrivel, költészeti akció keretében nyilvánosan felírják szövegeiket egy hatalmas kartonra, mintegy születésnapi tisztelgésként József Attila előtt. Ezen az estén mutatjuk be a Műút 2012032-es lapszámát. A rendezvény finise egy közös Slam poetry est, szabad szövegolvasás/mondás, amelyen a Szöveggyár miskolci fiatal szerzői is részt vesznek.

Április 17. (kedd), 16:00 — Rákóczi-ház
SZIMPOZION NÁDAS PÉTER MŰVÉSZETÉRŐL
Nádas, mint író — Nádas Péter 1962-ben írta A Biblia című elbeszélését, éppen ötven évvel ezelőtt. Olvasóira rendkívüli hatást gyakorolva szinte berobbant az irodalomba. Már ebben a korai történetében sok mindent megmutatott írásmódjából, azokból a pontos és húsba vágó mondatokból, melyek máig jellemzik történeteinek nyelvét. S hogy pontosan mit tudnak hősei a testről, szeretetről, undorról, apáról, anyáról, bántásról; a történelem milyen kényszeres és viharos helyzetei sodorják őket szenvedélyes szeretetbe vagy gyűlöletbe; hogy van-e kiút a személyiség labirintusából, ezek is kérdései lesznek a beszélgetésnek. Meg az is, vajon kaphat-e Nobel-díjat legutóbb németül is megjelent regényéért, aPárhuzamos történetekért.
Nádas, mint fotós — A beszélgetés egyrészt Nádas Péter fotográfusi pályáját szándékozik körüljárni, másrészt hangsúlyt kíván fektetni a fényképész és a prózaíró közötti párhuzamokra is. Hiszen amennyire megmutatkozik a Nádas-prózában a vizualitásra, a művészeti vagy nem művészeti képek érzékelésére és értelmezésére vonatkozó igény, legalább annyira önmagában is vizsgálható a Nádas-fotók átgondolt és kidolgozott vizuális ajánlata.
Beszélgetőtársak: Bagi Zsolt, Bazsányi Sándor, Bán Zsófia
Moderátor: Kiss Noémi

Május 11. (péntek), 16:00 — Rákóczi-ház udvara
A TUDÁSGYÁR-PROJEKT BEMUTATKOZÁSA
A Műút folyóirat és a KKSK (Factory Sport Aréna) közös, TÁMOP-finanszírozású 20 hónapos projektje műhelyeinek bemutatkozása. A projekt egyedülálló módon a kortárs művészetek több területén nyújtott ingyenes képzési lehetőséget jellemzően középiskolás fiatalok (és részben egyetemisták) számára a film, az irodalom, a színház, a zene, a képzőművészet és a helytörténet témáiban. A műhelyek (Hanggyár, Képgyár, Gyársztori, Szöveggyár, Deszka, Filmgyár) konkrét alkotásokkal, munkákkal mutatkoznak be. Ami leginkább összefűzi őket, a munka helyszíne, a mára jórészt ipari romokból álló, kétszáz hektáros inspiráció: a volt Vasgyár.

Május 11. (péntek), 16:00 — Rákóczi-ház
KORTÁRS SZERZŐK PORTRÉI
Bach Máté és barátai a projekt keretén belül 25 szerzőt kértek fel, hogy neki leginkább tetsző helyszínen álljon modellt a portréképhez, a helyszínen villáminterjú is készült. A 25 szerző további 1-1 szerzőt javasolhatőtt, akiről hasonlóképp készült portré — összesen 50 portrékép, fényfestéssel-vetítéssel prezentálva a Videó-teremben.
KORTÁRS SZERZŐK KÉZIRATAI
A Szépmesterségek Alapítvány a Műút folyóirattal karöltve arra vállalkozott, hogy leteszi egy elsősorban 21. századi kortárs szépírói kéziratgyűjtemény alapjait, melyből az első önálló anyag látható lesz a Galéria bejárati szakaszán az emeletre vivő két lépcsősor által határolt falrészen.

Június 9. (szombat), 16:00 — Rákóczi-ház udvara
A MŰÚT-HETEK ÉS A TUDÁSGYÁR ZÁRÓPARTIJA
A színes záróprogram elején a Műút-könyvek könyvheti bemutatója, ahol a szerzőkkel (Kiss Noémi, Sántha József, Bagi Zsolt, Lengyel Imre Zsolt) a Műút szerkesztői beszélgetnek.
19 órától Ujj Zsuzsi, 20 órától a Kisavas zenekar koncertezik.
A koncertek és felolvasások összekötő dobfutamait a Hanggyáras előadók biztosítják. Az est végén a Filmgyár diákjainak elkészült rövidfilmjeit tekinthetik meg az érdeklődők. A Galéria termeinek különböző pontjain a Szöveggyár diákjai olvasnak fel műveikből.