Két tucat szegedi egyetemi  épület tetejére kerül napelem rövidesen; a 625 millió forintos beruházás 100 százalékos uniós támogatással valósul meg – mondta el a beruházás indításakor tartott sajtótájékoztatón Rovó István projektmenedzser csütörtökön a Szegedi Tudományegyetem Tanulmányi és Információs Központjában.

 

Elmondta: a közelmúltban lezárult közbeszerzésen az E-OS Innovatív Energetikai Zrt. nyerte el a kivitelezést. A projekt jövő év elején zárul. Az egyetem mintegy 300 épülettel rendelkezik, éves energiaköltsége mintegy 3 milliárd forint. Ennek csaknem fele a fűtési költség, azt követi a villamos energia mintegy 800 millióval, majd a víz-csatorna és a karbantartás költségek következnek. A beruházás során több mint 2.700 napelemet telepítenek a Szegedi Tudományegyetem huszonnégy épületének tetejére. Ennek köszönhetően a jövőben az évi 10 GWh-s villamosenergia-igényének 7 százalékát megújuló forrásból állítja el a „legzöldebb” hazai egyetem. A rendszer nemcsak felhasználni, hanem egy évben belül tárolni is képes lesz a villamos-energiát, ez évente mintegy 27-28 millió forintos megtakarítást jelent majd.