Három kiemelkedő jelentőségű  nemzetközi motoros viadal házigazdája lesz idén Miskolc.

 

Az erről rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón elhangzott, hogy 2010-ben a Speedway Miskolc salakmotoros-csapat ugyan első lett a lengyel második osztályban és jogot szerzett a legjobbak között való indulásra, de 2011-ben az induláshoz nem voltak meg az anyagi források. A csapat szétesett, de a klub nem szűnt meg, és rendezvények szervezésével kezdett foglalkozni, már tavaly is három komoly eseményt bonyolított le.

 

Jacsó Tibor, a Miskolc Motor Speedway elnöke elmondta, hogy idén a sort június 16-án a salakmotoros egyéni világbajnokság Grand Prix-kvalifikációja nyitja meg. Ezen tíz ország sportolói mérik össze tudásukat, és innen nyolcan kerülnek a következő körbe, a középdöntőbe. Onnan a Grand Finalba vezet az út, melyből az első három léphet a legmagasabb osztályba.

Szeptember 8-án a páros Európa-bajnokság elődöntőjére kerül sor Miskolcon. Ezt az eseményt tavaly is Miskolc bonyolította le. Ráadásul a magyar válogatott Miskolcról kvalifikálta magát a lengyelországi döntőbe, ahol a Magosi Norbert, Tabaka József duó ezüstérmes lett. Az idén a házigazda magyarok mellett Csehország, Olaszország, Lettország, Szlovákia és Ausztria legjobbjai vetélkednek majd.

Bővíti a kínálatot egy egészen új rendezvény is: ez a Flat Track Világkupa. A szakág az Egyesült Államokban hatalmas népszerűségnek örvend, s a miskolciak szeretnék Magyarországon is meghonosítani ezt a versenyágat. A miskolci viadal a Világkupa-sorozat utolsó, bajnokavató állomása lesz, a versenyt október 20-án bonyolítják le. A szakágban a résztvevők saját építésű, benzines motorokkal versenyeznek.

A sajtótájékoztatón érintőlegesen szó esett egy nemzetközi salakmotoros ligakupa-sorozat életre hívásáról is, de erről még csak annyi derült ki, hogy a sorozat március végén indul, és három csapat kilenc fordulós csatában dönt a végső sorrendről.