A baloldali lapok keményen támadják Zsiga Marcellt

Dr. Zsiga Marcell nem mindennapi teljesítményt mondhat magáénak. Harminckét évesen országgyűlési képviselő, mellette Miskolc város alpolgármestere, havonta 1,7 millió forintnál is többet keres, miközben a munkatapasztalatairól csak annyi szerepel életrajzában, hogy „a miskolci Nagyboldog­asszony plébánia képviselő-testületének tagja” – írja az atv.hu beszámolója szerint a Hetek. A Hetek által megkérdezett fejvadász szerint a politikus – aki azzal a kijelentésével avanzsált országosan ismert politikussá, hogy „47 ezer forintból meg lehet élni” – a legmagasabb szintű hazai cégvezetőket megillető fizetést kap. Pintér Zsolt hozzátette: a versenyszférában ritka az, hogy valaki 32 évesen ilyen magasságokba emelkedjen, ehhez mindenképpen valami egyedi képesség szükségeltetik. Ilyen fiatalon egy menedzseri fizetés általában 700-800 ezer forint, de a maximum egymillió.Érdemes megnézni, hogy a piaci szempontból nézve kissé „túlárazott” dr. Zsiga Marcell milyen szakmai-vezetői gyakorlattal rendelkezik. Életrajzában a munkahely rovatnál annyi szerepel, hogy „a miskolci Nagyboldogasszony plébánia képviselő-testületének tagja” – írja a Hetek, amely megkereste a plébániát is azzal a kérdéssel, hogy pontosan mit dolgozik náluk dr. Zsiga Marcell. „Ez nem dolgozást jelent, a képviselő-testület az egyházmegye tanácsa, amely egy évben olyan hatszor ülésezik, de a képviselő úr ritkán tud itt lenni parlamenti elfoglaltságai miatt” – mondta egy hölgy a vonal túlsó végén, hangsúlyozva, hogy a vasárnapi miséken viszont mindig részt vesz a nagy tisztességbe jutott politikus, aki egyébként egyházi szolgálataiért nem kap tiszteletdíjat.

 

A Hetek azt is írja, hogy politikai karrierből nemcsak dr. Zsiga Marcell, hanem – úgy tűnik – egész családja profitál. Miskolci ellenzéki képviselők nem mulasztják el felróni neki, hogy megválasztása után édesapja, Zsiga Gábor hirtelen a városi távhőcég, a Mihő Kft. felügyelőbizottságának elnöki székében találta magát, testvérét, Zsiga Zoltánt pedig a szintén városi tulajdonban lévő Miskolci Sportcsarnok alkalmazta. Sőt, azóta már a jelentős önkormányzati támogatást élvező NB I-es miskolci női kosárlabdacsapat pályaedzője lett.
(A cikk szerzője egyébbként téved, mert Zsiga korábbban évekig dolgozott a családi cégben. a mályi Agrokerben mind ügyvéd.)