A napi négy órás  részfoglalkoztatás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, hiszen az így kapott összeg alig volt több mint a segély. Amellett sokak véleménye, hogy a közfoglalkoztatásban résztvevők munkája nem nem elég hatékony, nem értékteremtő a munka. A város vezetése az országban elsőként kidolgozott egy koncepciót a nagyvárosokra, még nem kaptunk rá biztos választ, de bízunk benne, hogy már márciusban indulhatunk vele. Ennek keretében állhatna fel a város saját karbantartói csapata, akikkel elvégezhető például a kátyúzás, bizonyos mezőgazdasági tevékenységek, vagy intézményfelújítások. A tervek szerint így újulhatna meg 50-60 mosdó az óvodákban, iskolákban a közeljövőben.
– Hány embert terveznek foglalkoztatni?
Kiss Gábor: 1800 munkahelyről lenne szó, a program 9 és fél hónapig tartana. A szakképzett munkanélküliek fizetése egyébként bruttó 92 ezer forint lenne, ez már – ha a családi kedvezményeket is beszámítjuk– közelít az elfogadható fizetéshez-írja a boon.hu Miskolc új alpolgármesterével készített interjújában