Levélben üzent a fekete sereg vezetője Magyar

Levelet küldött az ügyében  másodfokon eljáró bíróságnak a szökésben lévő Magyar Róbert, akit a fekete seregként emlegetett bűnszervezet vezetőjeként első fokon tényleges életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéltek – derült ki a debreceni ítélőtáblán, a fellebbviteli tárgyalássorozat második napján.

 

Koszta János, a táblabíróság szóvivője elmondta: az elsőrendű vádlott, Magyar Róbert édesanyja hétfőn, a tárgyalás után a biztonsági szolgálatnak átadott egy levelet, amelyet eljuttattak a bírói tanácshoz.

Balla Lajos bíró a keddi tárgyaláson ismertette a levelet. Magyar Róbert egyebek mellett azt írta, hogy vádlott-társai érdekből vallottak ellene, és nem mondtak igazat, amikor bűnszervezetről beszéltek. Egy korábbi nyíregyházi esettel kapcsolatban pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy abban az ügyben megszüntették ellene az eljárást.

Magyar Róbert levelében arra nem tért ki, hogy hol tartózkodik, szökését viszont megindokolta: a bíróság szerinte elfogult volt vele szemben, és tartott attól, hogy súlyos ítéletet kaphat.

Magyar a politika áldozatának nevezte magát. Szerinte az Orbán Viktor miniszterelnökkel közös fotója miatt akarták ilyen komoly bűnözőnek beállítani, hogy rajta keresztül mocskolhassák Orbánt a politikai ellenfelei – írja a haon.hu.

A fellebbviteli főügyész jelezte, hogy perbeszédét nem módosítja, esetleg válaszbeszédében tér ki a levélre, míg az elsőrendű vádlott védője bizonyítási indítványként terjesztette elő a benne foglaltakat.

A fekete seregként elhíresült bűnszervezet tagjainak másodfokú tárgyalása kedden rendkívüli biztonsági intézkedések között, kommandósok jelenlétében, a védők perbeszédeivel folytatódik a debreceni ítélőtáblán.

A bűnszervezetben elkövetett emberölési kísérlet és más bűncselekmények – egyebek mellett zsarolás, csalás, prostitúcióra kényszerítés, lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés – miatt indult büntetőügyben az első fokon eljáró Fővárosi Bíróság Magyar Róbertet tényleges életfogytiglanra, huszonnyolc társának többségét pedig másféltől tizenöt évig tartó fegyház-, illetve börtönbüntetésre ítélte.