Rend, fegyelem. Kocsonyafesztivál

Mint Nagy Sándortól, a Miskolci Rendőrkapitányság szóvivőjétől megtudtuk a három nap alatt 128 rendőr teljesített szolgálatot. A rendőrség becslése szerint mintegy 200-250 ezer látogatója volt a fesztiválnak (vasárnap délután a rendezők közel 300 ezresre becsülték a rendezvény hivatalos honlapján). A fesztivállal kapcsolatba hozhatóan 13 bűncselekmény jutott a rendőrség tudomására. Itt fontos megjegyezni, hogy kisebb jelentőségű, kis értékű esetekben az áldozatok nem mindig tesznek feljelentést, mert nem akarnak vesződni…

 

– A tizenhárom bűncselekmény a következőképpen oszlott meg: hat lopás, ebből négy az árusok terhére, három garázdaság (az elkövetőket előállították), két gépjármű feltörés, egy rongálás és egy súlyos testi sértés. További hét esetben intézkedtünk ittas, magatehetetlen személyek elszállításáról. Kiemelt bűncselekményről, például életellenesről nem tudunk – sorolta a hétvége bűnügyi statisztikáját Nagy Sándor. – Amiről értesül a rendőrség, ott természetesen hivatalból eljárást indítunk.

A rendőrtiszt jónak minősítette a rendezvény biztonsági szolgálatával (képünkön Bökönyi István az In Kal Security igazgatója) az együttműködést, ami az előzetes egyeztetésnek is volt köszönhető. A tömeg méretéhez viszonyítva rendőrségi szempontból nyugodt volt a hétvége-írja a mikom.hu