Bár a menetrendváltásra egész  Európában hagyományosan decemberben kerül sor, a magyar vasúton idén áprilisban is komoly változások jöhetnek, értesült az ecoline. Mávos belső információkra hivatkozva állítják, hogy tavasszal komoly mértékben csökkenhet a közlekedő személyszállító vonatok száma. Politikailag ugyanis nem lenne vállalható az újranyitott vonalak bezárása, de a vonatritkítás még beleférhet.

 

A hivatkozott tervek szerint milliárdos megtakarítást kíván a MÁV-Start elérni azzal, hogy Bz motorvonatokat von ki a kisebb mellékvonalakról, amikkel pedig dízelmozdonyos vonatokat váltanának ki. A nemrég újranyitott mellékvonalakon a napi 5-6 vonat helyett csak két pár üzemelne, a menetrendet úgy módosítják, hogy lesz, ahol egy motorvonat üzemelne csak.

A hírek szerint április elsejétől leállhat a vonatok tizede, de akár az ötöde is. Megszűnhet több, az ütemes menetrenden felüli vonat, nem várható ritkítás azonban az elővárosi vonalakon. Emellett a változtatással kitolódna az esedékes kocsi és mozdonybeszerzések időpontja is.