| Hivatalos eljárásban elkövetett  bántalmazással vádolt rendőröket ítéltek el a Kecskeméti Törvényszéken. Két tiszakécskei járőr egy jogszerű lakiteleki intézkedést követően megrugdosott egy motorost.

 

Mik ezek?

A bíróság előtt mindkét rendőr azt vallotta, hogy nem követett el bűncselekményt. Tavaly áprilisban Lakiteleken igazoltatni akartak egy kismotorost, aki nem állt meg. A rendőrök üldözőbe vették, a motoros elcsúszott egy földúton.

– A motorháztetőre fektettük, mert feltételeztük, hogy vagy bűncselekményt követett el, vagy körözik – mondta az egyik vádlott, M. Zoltán. – Kollégám átvizsgálta a ruházatát, nem találtunk nála sem iratokat, se közbiztonságra veszélyes eszközt. Feltételezhető volt, hogy ellenáll, ezért a földre fektettük, a kezét a fejére kellett tennie. Az adatait rögzítettük, lekértük, ellenőriztük. Kiderült, hogy azért menekült, mert nem volt vezetői engedélye, és kötelező biztosítás sem volt a motoron. Ekkor felállítottuk. Ő elmondta, hogy megbánta, amit tett, mi pedig közöltük, hogy szabálysértési feljelentést teszünk ellene.

 

Született azonban egy bejelentés is, ennek nyomán kerültek bíróság elé a rendőrök. Az igazoltatást többen is látták, és felzúdulást keltett, hogy rúgásokat kapott a motoros. Az egyik szemtanú a bíróságon így vallott:
– Káromkodtak a rendőrök, odamentek a földön fekvő alakhoz. Az egyik rendőr a motoros vállához rúgott, aki a kezével védte magát. A másik pedig a lábát rúgta meg.

– A motort javítottam, és tettem egy kört, hogy kipróbáljam – emlékezett vissza a motoros az előzményekre. – Ekkor láttam meg a rendőröket. Bepánikoltam, menekültem, elestem. Ezután történt az igazoltatás.
A motoros egyébként nem tett panaszt a rúgások miatt. A szemtanút – akin kívül az utcából mások is látták az események néhány részletét – viszont nagyon feldúlta a rendőri atrocitás. Olaj volt a tűzre, amikor egy másik nő számonkérte a járőröktől a viselkedésüket, amire káromkodás volt a válasz.
A szemtanú nő telefonált a kecskeméti ügyeletre és panaszt tett. Néhány óra múlva autót küldtek a tiszakécskei őrsről a motorosért.

– Meghallgattak az igazoltatás részleteiről, de még ekkor sem mondtam el a rúgásokat – magyarázta a motoros a bíróságon. – Nem mertem, mert sötét volt, becsukták mögöttem a vasajtót, és hallottam már olyan híreket az őrsről, amelyek miatt féltem. Inkább azt mondtam, hogy a rendőrök nem bántottak.

Csakhogy ekkor már nem lehetett megakadályozni a vizsgálatot. Amelynek végére az ügyészség teljes bizonyossággal úgy vélte, hogy megtörtént a bántalmazás. Így látta dr. Piegel Zsolt bíró is, ezért pénteken 6-6 hónapi, 2 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a két rendőrt. A magát ártatlannak mondó M. Zoltán fellebbezett, H. György viszont elfogadta az ítéletet. Mivel bűncselekményt követett el, ezért nem lehet mostantól rendőr. M. Zoltán ügyében a Szegedi Ítélőtábla mondja majd ki a jogerős döntést.
baon.hu