Május elsejére készül el  az MSZP választási programja, külön fejezet foglalkozik a hátrányos helyzetű Kelet-Magyarországgal – jelentette ki a párt elnöke szombaton Békéscsabán.
Mesterházy Attila az MTI-nek azt mondta, a programot társadalmi egyeztetés után véglegesítik. Hozzátette: Kelet-Magyarország többszörösen hátrányos helyzetben van, a felzárkóztatáshoz a társadalom valamennyi területét érintő önálló program kell. „Úgy érezzük, a kormány lemondott erről a régióról. Békés megyében is súlyos gondok vannak, alacsonyak a jövedelmek, kevés a munkahely, szűkül a fiatalok továbbtanulási esélye, nőnek a szociális feszültségek.”
Az országos választási program települési, térségi és regionális programokra alapozva készül el valamennyi ágazatra, alulról építkezik, hasonlóan az MSZP új tisztségviselő-választási rendszeréhez – mondta.
Mesterházy Attila arról is szólt, hogy a párt készül a 2014-es választásokra, 2012 végéig mind a 106 választókerületben megnevezi jelöltjeit. Ők 2013 második felében „vizsgát tesznek” a választókerületben feltárt problémákból és helyi ismeretekből, a nem megfelelőket a párt lecseréli.
„Nem akarom, hogy az MSZP mást mondjon a választási programban és mást, amikor kormányra kerül, nem eshetünk újra a 2006-ban elkövetett hibába” – folytatta. A párt nem került „a történelem süllyesztőjébe”, és 2014-re kormányváltó erő lesz – tette hozzá.
Utalt arra, hogy 2014-ben három választás lesz: országgyűlési, önkormányzati és európai parlamenti. A párt intenzív, markáns kampányra készül, együtt dolgoznak és kampányolnak majd az országgyűlési, az európai parlamenti képviselőjelöltek, az önkormányzati és a polgármesterjelöltek – mondta.