Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője kutatásai során arra jutott, hogy Mátyás királyt felesége, Aragóniai Beatrix mérgezte meg agyafúrt módon – írja a Blikk. Tíz évvel ezelőtt Garamvölgyi azt állította, József Attila halálának körülményeit sikerült felderítenie.

 

Három évig vizsgálódott Mátyás király halála ügyében Garamvölgyi László ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője, míg végül arra jutott, hogy Beatrix mérgezett fügékkel és kicsit később tömény méreggel végzett hitvesével, Mátyás királlyal – írja csütörtöki számában a Blikk. Garamvölgyi szerint az asszony foltos bürökből készült főzetet használt.

Garamvölgyi erről könyvet is ír, amelyben arra alapozza véleményét, hogy Beatrix korábban, Nápolyban már megölte egy apródját, és a családjában sem volt ritka a gyilkosság. Garamvölgyi szerint Beatrixnak az volt a motivációja, hogy Mátyás megölésével megakadályozza, hogy a király vér szerinti leszármazottja, Corvin János kerüljön a trónra, ugyanis magának szánta a hatalmat.

A Blikk Veszprémy László történészt is megkérdezte az elméletről, aki elmondta, hogy valószínűbb, hogy a Mátyás által vezetett hadjáratok alatti rossz körülmények és életmód miatt romlott meg a király egészségi állapota, és ez vezetett a halálához. Ha exhumálnák Mátyás holttestét, egyértelmű választ lehetne kapni, ám ennek akadálya, hogy a székesfehérvári sírkertet a törökök annak idején feldúlták.

A Leslie Valley álnével krimiket is jegyző Garamvölgyi korábban is megkísérelt egykori rejtélyes ügyeket feltárni, tíz évvel ezelőtt például József Attila haláláról írt könyvet, amelyben arra a következtetésre jutott, hogy a költő nem öngyilkos lett, hanem valószínűleg baleset érte, amint a balatonszárszói vasúti szerelvények között próbált átmászni.