Több mint negyven utast fosztottak ki Rostásék a vonaton

Több ezer fontot lopott el a vonaton elalvó ingázóktól egy romániai zsebtolvaj banda – írja a The Daily Mail. A kis család hat tagja leginkább az ittas utasokra vadászott, akiket a telefonjuktól és a pénzüktől szabadítottak meg.

 

(Fotó:Rostás Diána (27) és Rostás Anna (23)
Rostásék a London és a Kent megyei Gravesend közötti járaton tevékenykedtek, valamennyi vagont átkutatva a megfelelő célszemélyek érdekében. Két és fél évig folytatták a  tevékenységet, mely igen gyümölcsözőnek bizonyult. A telefonok fejhallgatóit Romániában értékesítették, a SIM-kártyákkal pedig kisebb vagyonokba kerülő beszélgetéseket bonyolítottak le otthoni és Spanyolországban „dolgozó” kollégáikkal és rokonaikkal.

A profi zsebtolvajok gondosan választották ki áldozataikat: olyanokat szemeltek ki az éjszakai járaton, akik láthatóan ittasak voltak, vagy fáradtak egy átszórakozott éjszaka után, s így nem vették észre, hogy éppen Európa legvédettebb kisebbségével ismerkednek – derült ki a mai tárgyaláson. 2010 augusztusában kapták el őket, amikor egy fiatal nőt akartak kifosztani.