Itt van Vanda, aki megpecsételte a Zsiga sorsát

Zsiga Marcell kormánypárti  képviselő, Miskolc alpolgármestere. Döbbenetes módon éppen a közmédia munkatársa kérdezett be nála. Áll is a bál.

 

A meg lehet élni havi 47 ezer forintból sztoriját vélhetően már mindenki ismeri, Zsiga Marcell pedig ebben a történetben lett főszereplő. Mégpedig úgy, hogy Szondi Vanda, a Magyar Televízió tudósítója rákérdezett nála: Ön meg tudna élni 47 000 forintból?

Zsiga így válaszolt: „Biztosan meg lehet élni 47 000 forintból, biztosan meg lehet élni 47 000 forintbol, igen, azt hiszem igen”. A válasz érthetően indulatot szított és botrányt kavart, jött is az ügyről egy közlemény. Ebben Zsiga azt írja, hogy Szondi Vanda „indokolatlanul provokatív kérdést tett fel”, a válaszát pedig szövegkörnyezetéből kiragadva adták közzé a sajtóorgánumok. A Képviselő Funky megjegyzi, hogy az MTI Hírcentruma sietve válaszközleményt adott ki, amelyben elegánsan elhatárolódott saját munkatársától. A Híradó szerkesztői ugyanis úgy döntöttek, hogy Szondi kérdését és Zsiga arra adott válaszát nem vágják be saját anyagukba, létezéséről csak az RTL híradójából tudhatunk, akik viszont bevágták saját tudósításukba a választ.

„Az MTI Hírcentrum nem felelős azért, hogy egy sajtótájékoztatón elhangzott kérdéseket és válaszokat melyik sajtóorgánum milyen módon dolgozza fel. Az MTI Hírcentrum azon anyagok tartalmáért felel, amelyek a közmédia hírműsoraiban láthatók és hallhatók. Az m1 és a Duna TV híradója, valamint a Magyar Rádió Krónikája is foglalkozott a „Munkát, kenyeret” elnevezésű tiltakozó menettel, Zsiga Marcell sajtótájékoztatójáról azonban nem szerepelt szinkron anyagainkban” – írják közleményükben.

Szondi Vanda további sorsáról egyelőre nem tudni.