A Jobbik Lyukóba küldené Zsiga Marcell alpolgármestert, hogy bizonyítsa, meg tud élni 47 ezer forintból. 

 

Az alpolgármester véleményük szerint azt sem tudja, mi mennyibe kerül. Azonban Szegedi Márton szavaival élve bizonyíthat, ugyanis a Jobbik-frakció kibérelt egy lyukói hétvégi házat, amelyet bekameráznak, mint a valóságshow-k lakóhelyeit. – Bebizonyíthatja a miskolci lakosoknak, hogy lehet megélni 47 ezer forintból. Ha túléli az első másfél hónapot, akkor a Jobbik hiteles politikusnak fogja tekinteni – szólt a nemzeti radikális politikus ajánlata, aki Kobold Tamás, Miskolc korábbi polgármesterének körlevelét idézte Zsiga Marcellal kapcsolatban, amelyben többek közt kijelentette: „inkább sajnálom, mint elítélem. Nem könnyű embernek maradni az embertelenségben. Imádkozzunk érte.”-írja a minap.hu