A rendőrségi tapasztalato k azt mutatják, hogy a mozgáskorlátozottaknak kiadott parkolási igazolvány használatának feltételeivel sokan nincsenek tisztában. A jogosulatlan kártyahasználat minden esetben büntetőeljárást von maga után.
A napokban például egy BMW típusú személygépkocsi tulajdonos parkolt az egyik miskolci fitness klub előtt mozgáskorlátozottak számára kiállított parkoló kártyával. A rendőri ellenőrzés során a 43 éves sofőr többek között elmondta, hogy az okmányt édesanyja nevére állították ki, azonban amíg ő edzett felmenője elment meglátogatni egyik rokonukat. Rövid idő alatt kiderült, hogy a férfi által elmondottak nem állják meg a helyüket, ezért a Miskolci Rendőrkapitányságra előállított sofőrrel szemben a hatóság közokirat hamisítás miatt indított eljárást.
Kártyaszabály:
● A KRESZ-ben előírtak alapján a mozgáskorlátozott személyt szállító jármű, amennyiben nincs ellátva a törvényben előírt egyéb jelzéssel, csak akkor várakozhat, parkolhat az igazolvánnyal, ha a jármű vezetője a járműnél marad, és igazolni tudja, hogy a mozgáskorlátozott személyre vár.
● Az igazolványra jogosulttal szemben is indulhat eljárás visszaélés okirattal bűncselekménye miatt, amennyiben önként átadja jogosulatlan használatra, a nevére kiállított passzust. Ebben az esetben a hatóság kezdeményezi a parkolási igazolvány visszavonását is.
● Fontos tehát tudni, hogy a kiállított érvényes igazolványokat kizárólag a jogosult szállításakor lehet felhasználni. Amennyiben a sofőr nem a jogosultat szállítja, bűncselekményt követ el, amit a Büntető Törvénykönyv akár 3 évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával rendeli büntetni.
● A mozgáskorlátozottak számára kiállított kártyával való parkolás jogosságát a közterület felügyelők is ellenőrizhetik. A jogosulatlan használat miatt visszatartott igazolvány tekintetében ezt követően a jegyző dönt.
Információs háttér:
A Miskolci Rendőrkapitányság és a Régió Park Kft. 2008. április 09-én kötött együttműködési megállapodást, annak érdekében, hogy közösen lépjenek fel a város parkolási rendjének biztosítása, a szabálytalanságok kiszűrése érdekében.
– A Miskolci Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: MRFK Kommunikációs Iroda –