Az 1,6 millió forintból tengődő , az igazságtalan adórendszert megszavazó fideszes képviselő megpróbál „mosakodni”- állítja Gúr Nándor országgyűlési képviselő közleményében. Zsiga Marcell ugyanis azt állítja, hogy szövegkörnyezetből kiragadott, manipulatív anyag jött le róla az RTL Klubon. Az MSZP szerint „a képviselő úr hazudik, manipulál és lejárat.”

 1, Hazudik: az MSZP SOHA nem mondott olyat, hogy 28 ezer forintból is meg lehet élni. Másrészt hazudik, mert az MSZP által adott havi 28 ezer forint segély volt és nem közmunkáért adott fizetés. Az MSZP közmunkaprogramja keretében ugyanis havonta 58 ezer forintot kereshettek az emberek 8 órában. Erről ma már csak álmodni lehet Magyarországon Orbán Viktor kormányának köszönhetően. Harmadrészt hazudik, mert közmunkát ma nem kapnak az emberek, erről megbizonyosodhattak azok, akik Mezőkövesden reggel munkára jelentkeztek Tállai államtitkár úr felhívására. Negyedrészt hazudik, mert 2011-ben drasztikusan csökkent a lakosság majd 80 százalékának a keresete (nem a reálbére, hanem amit kézhez kapott!), és idén még kevesebb lesz a borítékban. Tény, hogy bruttó 216 ezer forint alatt havonta 10 ezerrel kevesebbet vihetnek haza a dolgozók. Ötödször hazudik, mert a családosok is pórul jártak, javasoljuk áttekinteni a táblázatokat.

HIRDETÉS

2, Manipulál: mert összemossa a segélyt a munkával, 46 ezer fős emelkedést állít a foglalkoztatásban, holott a 8 órás foglalkoztatásban 22 ezer emberrel kevesebben dolgoznak. Manipulál, mert 4 órás közmunkaprogramra építi a foglalkoztatás növekedését, amiből nincs ember Magyarországon, aki képes lenne megélni. Mindeközben még egyetlen fideszes sem tudta megmondani, melyek azok a munkahelyek, amelyek megnövelték a foglalkoztatást Magyarországon, vélhetően azért, mert nincs ilyen.

3, Lejárat, mert másra keni a saját pártja, kormánya bűneit, önnön felelősségét.

Pár adat, amelyek a közleményben szerepelnek a lakosságot dezinformáló Zsiga Marcellről.

-az álláskeresők, munkanélküliek alig 20 százaléka kap álláskeresési támogatást (107 ezer ember), aminek az összege kevesebb, mint az MSZP-s kormányok idejében.
-különféle szociális támogatásban mindössze 33 százalék részesül. A megmaradó 47 százalék semmit nem kap, holott szerepel a munkaügyi nyilvántartásban.
-egy év alatt 60 ezerrel csökkent azok száma, akik álláskeresési támogatásban részesülnek.
-27 ezerrel nőtt azok száma, akik semmilyen támogatást nem kapnak.
-Európában a legrövidebb futamidejű – 3 hónap – biztosítás és a szolidaritás elvén működő ellátás van ma Magyarországon, a korábbi MSZP-s kormányok által biztosított 9 hónappal szemben.
-és végül a legsúlyosabb; az Orbán-kormány a harmadát sem fizeti ki annak az összegnek, amit a munkáltatók biztosítási és szolidaritási járulékban befizetnek az államnak.

Tehát Orbán Viktor rendszere nem befogad, és segítő kezet ad a munkát keresőknek, hanem kirekeszti és ellehetetleníti őket.

Ez Zsiga Marcell és ez a Fidesz.- zárul a közlemény.