Éhségmenet. Egy helyen elvtársazott valaki, egy autóból meg bemutattak feltartott újjal

Háromnapos gyaloglás ide,  mezőkövesdi hóeltakarítás oda, a miskolci Tóth Imre (képünkön) diktálja a tempót az éhségmenetnek.
Szerencsésen megérkezett délután fél négy körül a hétfőn Miskolcról elindult éhségmenet a harmadik nap célállomására, Kerecsendre. A kis csapatot ezúttal is a 44 éves miskolci munkanélküli, Tóth Imre (középen, táblával a kezében) vezette, szinte erőltetett menetben.

 

„Hihetetlen, mennyi energiája van ennek az embernek. Hétfő reggel óta gyalogol, ő adja a tempót. Nem ám 3, 3,5 kilométer/órás sebességgel haladunk, mint az átlagos gyalogosok, hanem 5-tel. Rendületlenül, mint akit felhúztak, úgy nyomta végig a szerdai távot is, noha ő egyike volt azoknak, akik a vendégszeretetéről és szolidaritásáról immár messze földön híres Tállai András államtitkár jóvoltából munkára leltek Mezőkövesden. Imre hiába lapátolt kedden éjfélig, szerdán reggel a menet élére állt, még a Munkát, kenyeret! táblát sem tudtuk kicsavarni a kezéből, hogy cipeljük azt mi is egy kicsit. Azt mondta, a lapátolás és a táblahordozás legalább megmozgatja a felső végtagjait” – mesélte az ÉszakOnline-nak Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő, aki az indulástól tagja a menetnek, sőt, önkéntesként ő is beállt lapátolni a Mezőkövesden munkát kapott gyaloglók mellé.

Elmondta, erre a szakaszra is csatlakoztak hozzájuk többen, civil szervezetek képviselői, magánemberek, az MSZP Heves megyei képviselői, aktivistái, de Simon Gábor országgyűlési képviselő, az MSZP országos választmányának elnöke is: ő Szihalomtól gyalogolt a kis csapattal Kerecsendre. Akadt olyan is, mint például Vécsi István, Ricse polgármestere, aki az első napos gyaloglás után a másodikat munkája miatt kihagyta, de a harmadik napon ismét visszatért a menethez. Gúr Nándor egyébként út közben csupán egyetlen embert látott, hallott, aki szidta őket, „de mi jó egészséget kívántuk neki, s kértük vigyázzon magára” – mondta a szocialista képviselő.

A menet másik tagja, az alkoholos teával Mezőkövesden megitatott Megyaszai Sándor délután fél ötkor a következőt írta a Facebookon: „a menet szűk egy órája ért Kerecsendre a mai napi végállomásra… jelenleg ki itt, ki ott, melegednek…ebéd egy benzinkútnál volt, állva, gulyásleves kenyérrel. Mindenki jókedvű, de 2-3 ember biceg a sebes lábfejük miatt. A Miskolcról elindultakból kialakult egy 15 fős kemény mag, hozzájuk csatlakoznak ki-be menet közben. Az időjárás ma egész nap kegyes volt, sütött a nap, szél nem volt, szinte meleg volt. A mai és a holnapi éjszaka közös szállás Füzesabonyban lesz, a helyi gimnázium tornatermében. A menetet továbbra is nagy szimpátia fogadja, az úton az autósok dudaszóval, a falvakban az emberek integetéssel köszöntik a menetelőket. Egy helyen elvtársazott valaki, egy autóból meg bemutattak feltartott újjal”
eszakonline. hu