Nem csoda, hogy a szegénység , a nyomor és a Fidesz-kormány népnyúzó politikája miatt elkeseredett „éhségmenet” indult Borsodból: a helyi fideszesek a – nemzetet nyomorba döntő politikájuk közben – saját zsebüket azért nem felejtik el megtömni.

 

A szegénység és a szegénységet előidéző politikusok rongyrázása együtt már bicskanyitogató. Nem csoda, hogy több tucatnyian keltek útra a kizsákmányoltak nevében.

1. Dupla költségtérítéses, törvénysértő Fideszes politikusok:

Zsiga Marcell, Miskolc alpolgármestere, és Csöbör Katalin Alsózsolca alpolgármestere is úgy gondolta, hogy bár a törvény tiltja, hogy több helyről vegyenek fel költségtérítést, mégis két helyről szakítottak több mint fél-fél millió forintot. Az országgyűléstől és az egyébként is nehéz helyzetben levő önkormányzattól is felvették a nekik nem járó pénzt. Mellesleg Zsiga Marcell 1,7 millió forintos havi jövedelme mellett szorult rá a „csalásra”.

2. Azori-szigetekre látogató megyei közgyűlési elnök

Mengyi Roland, a Borsod Megyei Közgyűlés elnöke sem elégedett meg a havi 1,7 millió forintot meghaladó fizetésével. Inkább – további 11 fideszes kíséretében – kiruccant pár napra az Azori-szigetekre egy „roma felzárkóztatási program” apropóján. Mindezt persze közpénzen, miközben borsodban is csőd közelben vannak miattuk az önkormányzatok, fáznak a gyerekek az iskolákban és éheznek az emberek, mert sehol nincs a beígért egymillió új munkahely.

3. Jogosulatlan pénzeket felmarkoló képviselő

Sebestyén László fideszes országgyűlés képviselő „összeférhetetlenül” dolgozik egy állami cég vezetésében, ahonnan havonta egymillió forintos pluszfizetést kap.

Kiadó: MSZP

——————–