Három fiatalkorú és egy  gyermekkorú lány rabolt ki egy 90 éves asszonyt a napokban Miskolcon, a támadókat néhány óra alatt elfogták – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság.

 

Az idős nő a nyomozóknak elmondta: az esti órákban rontottak rá támadói, akikről mindössze annyit tudott, hogy négy lány volt, és több tízezer forintját elvitték – közölte Dobi Tamás.

A rendőrök néhány órán belül elfogták a feltételezett tetteseket; a 15-16 éves lányok ellen csoportosan elkövetett rablás gyanúja miatt indult eljárás, és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat – tájékoztatott a sajtóreferens.