Miskolcon van valahol az elrabolt 600 millió

Autóstól rejtette el zsákmányát Miskolcon a Brink’s-es rekordsikkasztó. A Blikk birtokába került vádirat szerint D. János (40) a 640 millió forintnyi valutát – eurót, amerikai és kanadai dollárt, fontot, svájci frankot, cseh koronát, román lejt, svéd koronát – alig egy óra alatt rejtette el, aztán indult is Thaiföldre.  
Az ügyészség szerint a vagyonőr 2009. szeptember 5-én 7 óra 30-kor hagyta el Mercedes 300/D típusú autójával a helyi kirendeltség kapuját, majd egy óra múlva a miskolci Álmos útra rendelt egy taxit, és Budapestre vitette magát. Vagyis egy órája volt arra, hogy eltüntesse az ellopott 640 millió forintnyi valutát.

A nyomozás során a férfi autója nem került elő, így a nyomozók feltételezik, hogy D. a pénzzel együtt rejtette el a sárga színű, régi típusú Mercedesét.

Ezért is történhetett meg az, amire még nem volt példa Miskolcon: helybéliek százai kaptak felszólítást a rendőrségtől, hogy egy megadott időpontban jelenjenek meg a garázsuk előtt, hogy azt ellenőrizhessék a nyomozók. Ám hiába, nem találták meg a zsákmányt. Az autó, benne több mint félmilliárd forintnyi valutával még mindig ott van valahol Miskolcon. Ez a zsaruk szerint szinte egészen biztos, hiszen egy óra alatt nem lett volna lehetősége a bűnözőnek, hogy elhagyja a várost, elrejtse az autót, és visszatérjen ugyanoda.

– Ügyfelem nem tett vallomást. A pénz felkutatásában nem működött közre, még nekem se árulta el, hogy hol a pénz, de én ezt nem is szerettem volna megtudni – nyilatkozta dr. Lichy József, a vádlott ügyvédje, aki szerint kedvező esetben akár egy-két éven belül is szabadulhat védence. D. János már 2009. augusztus 18-án egy utazási irodában repülőjegyet vásárolt magának, és Bangkokban szállást is foglalt.
Ez azt jelenti, hogy már több hónappal előre kitervelte az évszázad sikkasztását. A másik érdekesség, hogy mielőtt Budapestről a repülőtérre indult volna, még találkozott barátnőjével, M. Ágnessel, és rábízott egy sporttáskát. Amikor a rendőrség lefoglalta a táskát, már csak egy laptop, annak tartozékai és egy asztali számítógép volt benne, és némi ruhanemű – pénzt nem találtak-írja a blikk.hu
.