Tavaly is folytatódott a lappiac  mélyrepülése, a korábbi tendencia szinte sehol sem változott: a vidéki napilapok még tartották magukat, az országos közéleti és bulvárlapok azonban sokat veszítettek a Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség gyorsjelentése szerint, amelyet a keddi Napi Gazdaság ismertet.

 

A két legnagyobb szórakoztató napilap példányszáma jelentősen csökkent egy év alatt, a Blikkből 2010 utolsó negyedévében naponta átlagosan 183 ezret adtak el, tavaly az utolsó három hónapban azonban csak 174 ezret. Arányaiban hasonló csökkenést szenvedett el a Bors is, a tavalyi utolsó negyedévben 79,5 ezer fogyott belőle naponta – írja a gazdasági napilap.

 

A közéleti lapok is veszítettek olvasókat, 2010 évégén még az okozott meglepetést, hogy a Népszabadság példányszáma 70 ezer alá esett, 2011 utolsó negyedévében azonban már naponta átlagosan kevesebb mint 62 ezret adtak el a lapból. A Magyar Nemzet példányszáma a 2010 végi 47,5 ezerről 44,6 ezerre esett.

A legnagyobb vesztes a Story magazin, amelyből 2010 utolsó negyedévében 243 ezret tudtak eladni, egy évvel később pedig átlagosan 203,5 ezret. Hasonló helyzetbe került a Nők Lapja is, amelyből egy évvel korábban több mint 238 ezer fogyott, az elmúlt év végére azonban ez a szám valamivel 215 ezer felett alakult. A Kiskegyed példányszáma csökkent az utóbbi hónapokban, azonban itt kisebb volt a visszaesés, hiszen a 2010 utolsó negyedévi 203 ezer után 2011 utolsó három hónapjában 197 ezret adtak el a lapból.

Veszített a pozíciójából a Nemzeti Sport is, példányszáma egy év alatt 6 ezerrel, 58 ezerre csökkent. A vidéki lapok közül a Kisalföld ezer példányt veszített, így átlagosan 68,5 ezret adtak el belőle, a Hajdú-Bihari Napló példányszáma pedig ennél is kisebb csökkenéssel, 38 ezer körül alakult az utolsó negyedévben.