Robbanás történt szombat  délután a főváros XIII. kerületében, a Fiastyúk utcánál egy társasház második emeletén. A hosszú épület Agyag utcai vége megrogyott, a detonációban egy idős férfi sérült meg, közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője. Kisdi Máté elmondta, hogy az elsődleges vizsgálatok alapján a háromszintes épület egyik 50 négyzetméteres lakásában a cserépkályha robbant fel, és ennek következtében leszakadt a födém, a válaszfalak kidőltek, és a társasház főfala is megdőlt, több lakást is megrongálva ezzel. Eddig négyen kértek ideiglenes elhelyezést a katasztrófavédelmisektől azok közül, akiknek lakása megsérült vagy megsemmisült.

 

Tájékoztatása szerint az épületben szintenként két-két lakás található, és szinte valamennyi otthonban tartózkodott valaki. Abból a lakásból, amelyben a robbanás történt, egy idős férfit mentettek ki a tűzoltók, akinek a sérülései súlyosak, éezért kórházba kellett szállítani. A többi lakásból összesen öt embert, köztük egy kisgyereket mentettek ki. A katasztrófavédők keresőkutyákkal is kutattak túlélők, sérültek után a romos lakásokban, de több sérültet nem találtak. A robbanás feltehetően a gázzal működő cserépkályhában keletkezett, de a baleset okát majd a tűzvizsgálat állapítja meg, tette hozzá a szóvivő.