A világ cukortermelése  az idén is meghaladhatja a keresletet, ami szakértők szerint a cukor árának csökkenését eredményezheti. Tavaly 27 százalékkal esett a cukor ára a New York-i árutőzsdén.

 

A Bloomberg idézi a szingapúri székhelyű Olam International nemzetközi élelmiszeripari cég európai vezetőit, akik elmondták: az októberben kezdődő 2012-2013-as idényben 6-8 millió tonnával haladhatja meg a kínálat a keresletet, miután már a 2011-12-es idényben is 9 millió tonnás többlet mutatkozik.
Két egymást követő évben tapasztalt csökkenés lenyomja az árakat a szakemberek szerint.

Tavaly 27 százalékkal esett a cukor ára a New York-i árutőzsdén – a legnagyobb mértékben az elmúlt dekádban -, miután jelentősen nőtt a kínálat azt követően, hogy az előző három évben hiány volt, és emiatt az árak 30 éves csúcsra szöktek fel.

„Amikor az árak 30 éves csúcson vannak, akkor az visszaveti a keresletet” – mondták a szakemberek. Hozzátették: az idei többletkínálat a második félévben jelenhet meg a piacon.