„Kevesebb mint kilenc perc alatt” el lehetne törölni Izraelt a föld színéről, írja szombati blogbejegyzésében Alireza Forghani iráni kompjutermérnök, az iráni Forradalmi Gárda Baszidzs milíciájának volt tagja. A hangsúlyozottan magánvéleményét közlő Forghani tervét az iráni sajtó is felkapta és részletesen közölte, írja a Ynet News.

 

Forghani terve szerint az első csapást Jeruzsálemre, Tel-Avivra és Haifára, illetve a villamoserőművekre, repterekre, atomerőművekre, kommunikációs központokra és közlekedési csomópontokra kéne mérni Szidzsil rakétákkal, majd a második hullámban Saha 3-as rakétákat kéne lőni a nagyobb lakóterületekre.

Számításai szerint az izraeli lakosság teljes elpusztítása kilenc perc alatt elérhető lenne. Forghani igazolást is ad a civilek elleni támadásra, Khomeini ajatollah egyik fatváját idézi, amely szerint a muzulmánok kötelessége a dzsihád az iszlám nemzetre támadó idegenek ellen.

Forghani bejegyzésében az iráni rezsim elkötelezett híveként jellemzi magát, és azt javasolja, hogy a totális csapást még 2014, Mahmud Ahmadinezsád elnök mandátumának lejárta előtt hajtsák végre, kihasználva, hogy a Nyugat vonakodik az Irán elleni katonai csapás megindításától.