A Fidesz miskolci szervezetének  elnöke szerint borsodi szocialisták szponzorálják azt az éhségmenetet, amely hétfőn indul el Miskolcról Budapestre; Sebestyén László vasárnap, miskolci sajtótájékoztatóján azt mondta, a Fidesz sajnálja, hogy a menetben résztvevő, valóban nehéz sorsú embereket pártpolitikai célokra használja fel a lejáratódott MSZP.  

 

Az országgyűlési képviselő, a Fidesz miskolci elnöke úgy fogalmazott: „Gúr Nándornak, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnökének a Gyurcsány és Bajnai kormányok idején egy egész céghálózat állt a rendelkezésére, hogy a megyébe érkező, foglalkoztatást segítő közpénzek felhasználása ellenőrizhetetlen legyen, akkor bezzeg nem segített éhségmenetet szervezni a Parlament elé”.
Előzőleg Gúr Nándor, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta: támogatják azokat, akik a szélsőséges időjárás ellenére gyalog indulnak a fővárosba Miskolcról, hogy hallassák a hangjukat, akik akciójukkal három dolgot szeretnének elérni: „munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért”.

Sebestyén László reagálásban arra hívta fel a figyelmet: a kormány az elbírált kérelmek alapján Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem 30 ezer ember közfoglalkoztatását segíti, a Belügyminisztérium pedig már 15 milliárd 387 millió forint értékben hagyott jóvá támogatási kérelmeket a megyében.

Anélkül, hogy az úgynevezett éhségmenetben résztvevő, bár kissé félrevezetett polgármesterek jó szándékát bárki is kétségbe vonná, mégis meg kell jegyezni: az általuk képviselt kistérségek és települések, akár a „hagyományos”, akár a kistérségi Start-munka mintaprogram, vagy a téli „átmeneti” közfoglalkoztatási lehetőségek tekintetében eddig is kiemelt kormányzati figyelmet és segítséget kaptak – fogalmazott Sebestyén László.

Gúr Nándor vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: az MSZP segíteni fogja azokat a borsodi polgármestereket, akik hétfőn gyalog indulnak Miskolcról Budapestre, hogy tükröt mutassanak a kormánynak: nem engedhetik meg, hogy elforduljanak a tisztességes, tenni akaró emberektől. A menet a parlamenti ülésszak kezdőnapján, 13-án „demonstrációvá alakul” a budapesti Kossuth téren.