Miskolci színház: izgalmasabb, színesebb társulatot

Folyamatosan változnak  a költségvetési számok, a pályázati és egyéb kilátások. Nagyon nehéz financiális helyzetben van a színház, a pályázat megírásakor erre is tekintettel kellett lenni – nyilatkozta az MNO-nak Kiss Csaba. − A Miskolci Nemzeti Színház a vidéki teátrumok közül a legnagyobb: a Nagyszínházon kívül még négy játszóhellyel rendelkezik. Több mint tizenötezer négyzetméteres, hatalmas épületegyüttes, ennek működtetésére, üzemeltetésére évente mintegy egymilliárd forintot költ az állam, az önkormányzat. A művészi rész, vagyis az, ami a színpadon látható, ennek körülbelül egytizede. Azt is mondhatnánk, hogy a művészeti kiadásokat gyakorlatilag a jegybevétel fedezi. Ezért roppant érzékeny a színház arra, mennyire tudja megtartani a közönségét, mennyire tudhatja magáénak a város színházszerető lakóinak támogatását. Ha a költségvetéséből elvonnak 20-30 millió forintot, az abban a pillanatban meglátszik a színpadon, bemutatók maradnak el, szegényesebb a látvány, a színházi illúzió. És a hiányzó összeget nem lehet elbocsátásokkal „kigazdálkodni”, e szempontból a Miskolci Nemzeti Színház csontra lecsupaszított, ha bárkit elküldünk a műszaki kiszolgáló állományból, abban a pillanatban sérülne a színház működése is. A színháznak mindenképp további – akár pályázati, szponzori vagy önkormányzati – forrásokat kell találnia ahhoz, hogy bővülő, regionális feladatait ellássa – vélte a színházat június 1-jétől irányító Kiss Csaba, hozzátéve, a teátrum szeretne megfelelni az előadó-művészeti törvény nemzeti színházi besorolásának, ami nagyobb régiós szerepvállalást vár el a nemzeti intézményektől.

 

A magyar színjátszás újabb kori történetében újdonságnak számít az a színházvezetési koncepció, amelyet szeretne Miskolcon megvalósítani Kiss Csaba – nyilatkozta a Magyar Nemzet csütörtöki számában. − A pályázatunkban részletesen ismertetett elképzelés szerint a művészi munkával összefüggő minden lényeges kérdésben a művészeti tanácsra mint döntés-előkészítő testületre támaszkodnék a társulat kialakításától az évadterven át a nézőkkel való kapcsolatig, a beavató és felolvasó-színházi előadásoktól a fesztiválok szervezéséig – mondta a napilapnak. − Öt állandó rendezőt és két dramaturgot kértem fel e közös munkára, szükség esetén a színház zenei vezetője, látványtervezői, illetve a tánctagozat vezetője is csatlakozna a művészeti tanácshoz. Az öt állandó rendező Béres Attila, Keszég László, Rusznyák Gábor, Szabó Máté és Szőcs Artúr – mondta el Kiss Csaba, akinek művészeti koncepcióváltása izgalmasabb, színesebb társulatot, repertoárt, a város felé pedig nyitottabb, többféle réteget megszólító programot kínál.

A zenekar és a tánctagozat fejlesztésének szándéka mellett Kiss Csaba azt is nyilvánosságra hozta, milyen új bemutatókat tervez az új színházi évadban. A teljesség igénye nélkül: a Miskolci Nemzeti Színház Nagyszínpadán Móricz Zsigmond Úri murija az évad drámájaként lesz látható. Nabucco, Hamlet, A vágy villamosa, Bunbury, Játszd újra, Sam, vagy Csokonai Dorottyájának táncbemutatója erős kezdést ígér.
mno.hu