Az mfor.hu ezúttal a megyei jogú városok bevételeit vett górcső alá. Kiderült: 2007 és 2010 között Győr és Pécs gazdálkodott a legjobban, Miskolc és Szeged pedig a legrosszabbul.

 

 Ha csak a bevétel nagyságát nézzük a hajdúsági és a borsodi megyeszékhely áll az élen. Kósa Lajos cívisvárosa 44,3 milliárd, Miskolc pedig 42,9 milliárdot realizált 2010-ben. Mindössze 600 millióval kevesebbel áll a dobogónk harmadik fokán Győr a maga 42,3 milliárdos bevételével

Győr dolgozott a legjobban, Miskolc pedig a legrosszabbul

A fentieknél sokkal érdekesebb a 2007 és 2010 között elért változásokat megvizsgálni. Ahogy az a táblázatunkból is látszik, ebből az aspektusból már teljesen más képet fest a helyzet. Ha az összegeket nézzük, akkor Győr 2010-ben 9,6 milliárddal, Pécs pedig 6,5 milliárddal több bevételt tudott elérni, mint 4 évvel korábban, így ez a két város végzett az élen ebből a szempontból. Ennél azonban sokkal lényegesebb a százalékos változást figyelni, hiszen igaz, hogy arányaiban így is az előbb említett két megyeszékhely került az élre, a harmadik helyen lévő Eger 1,8 milliárddal magasabb bevétele a saját 2007-es bevételéhez képest nagyobb mértékű növekedést jelent, mint például Debrecen 2,1 milliárdos bevételnövekedése. A hajdúsági város esetében ez ugyanis a megyeszékhelyek közül az egyik legmagasabb, 42,2 milliárdos 2007. évi bevételéhez nézve csak 5 százalékos gyarapodást mutat.

Az elért bevételeket tekintve Miskolc 42,9 milliárd forintos 2010-es évi bevétele a második legnagyobbat jelenti a magyar megyeszékhelyek körében, ennek ellenére nem lehet elmondani, hogy túlságosan elégedettek lehetnek a borsodi megyeszékhelyen. Ha ugyanis a változást nézzük, akkor kiderül, hogy Miskolc 2010-ben 12,8 százalékkal alacsonyabb bevételt realizált, mint 2007-ben. Ennél valamivel jobb helyzetben volt Szeged, amelynek 44 milliárdos 2007-es bevétele 2010-re „csak” 7 százalékkal csökkent; 40,9 milliárdra.

Miskolcon több, mint 30 ezerrel csökkent az egy főre jutó bevétel 2010-re

Az egyes városok helyzetéről akkor talán még pontosabb képet kaphatunk, ha megnézzük az egy lakosra jutó bevétel nagyságát. Ebből kiderül ugyanis, hogy az egy főre jutó bevétel Miskolcon közel 30 ezer forinttal csökken a vizsgált időszak alatt, míg Szeged esetében 26 ezer, Veszprém esetében pedig 21 ezres csökkenésről lehet beszélni. Míg a magyar megyeszékhelyek átlagos lakossága 96 ezerre tehető, Salgótarjánban mindössze 37 ezren laktak 2010-ben. Debrecenben eközben 207, Szegeden 170, Miskolcon 168, Pécsen 157, Győrött 134, míg Veszprémben 64 ezren éltek 2010-ben.

Talán Győr és Zalaegerszeg gazdálkodott a legjobban

A fentiek mellett egymás mellé tettük a bevétel- és adósságváltozások százalékos alakulását a vizsgált időszakban. Szembetűnő, hogy egy olyan város nem volt, amelyiknek arányaiban a bevételei jobban emelkedtek volna, mint az adóssága, ráadásul több olyan is volt, amelyik a növekvő adósságok mellett csökkenő bevételről tudtak számot adni, ami igen nehéz helyzetbe sodorhatja őket. Ide tartozik a cikkünk második részében bemutatott Miskolc, Szeged és Veszprém is.

A borsodi megyeszékhely bevételei csökkenő tendenciát mutatnak a vizsgált időszakban, az adóssága viszont majdnem megduplázódott. Hasonlóan rossz a helyzet Veszprémben is: az adóssága több, mint a duplájára emelkedett, míg a bevételei 5 százalékos csökkenést mutatnak. Szegeden ennél már valamivel jobbak az adatok, hiszen a tartozásai „csak” 70 százalékkal emelkedtek, mely egyébként a harmadik legkisebb arányú adósságnövekedés.
mfor.hu