Több, mint félmillió f orintot zsákmányolt a Borsod megyei Kesznyéten az a három brutális férfi, akik tegnap éjszaka rátörték lakásának bejárati ajtaját egy 82 éves, egyedül élő asszonyra, majd félholtra verték őt – értesült a Kriminalinfo Hírügynökség.

 

A Borsod megyei Kesznyéten tegnap, a délelőtti órákban életveszélyes állapotban talált rá veje egy egyedül élő 82 éves asszonyra. Az idős nő a kiérkező rendőröknek elmondta, hogy három, álarcot viselő férfi – éjfél körüli időben – rátörte lakásának ajtaját és az ingatlanba behatolva súlyosan bántalmazták. A betörők egészen addig ütlegelték a nénit, amíg a szekrényekbe elrejtett készpénzét – összesen 550.000 forintot – át nem adta támadóinak. Az asszonyt koponyatöréssel és állkapocstöréssel szállították kórházba.

A nyomozás eddigi adatai alapján az elkövetők – vagy annak egyike – jól ismerhették az áldozatot és tudhattak arról, hogy több százezer forintnyi készpénzt tart otthon. Úgy tudni, a sértett veje súlyos adóssággal küzd.

A rendőrség nagy erőkkel keresi az elkövetőket.